Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

SEVEN SPIRES – Ősszel jelenik meg a harmadik album, új dal érkezett Roy Khannal

Ősszel jön majd ki a bostoni Seven Spires harmadik albuma, a 2020 elején kiadott Emerald Seas lemez utódja, viszont egy vadonatúj előzetes dallal – már a másodikkal – lehet ismerkedni. Az új szám címe This God is Dead, vendégként pedig Roy Khan (Conception, ex-Kamelot) énekel benne.

“Ez a 10 és fél perces eposz a mélyen fájó magányról és a lehetetlennek vélt gyógyulásról szól. Tiszteletteljes örömmel üdvözöljük legelső hivatalos vendégénekesünket, Roy Khant (Conception, ex-Kamelot), aki a főszereplő apjának szellemét jeleníti meg a síron túlról. David Åkesson svéd énekes (Qantice) a férfikórusban hallható, és mint mindig, ezt a dalunkat is Sascha Paeth keverte, maszterizálta. Mind a négyen hihetetlenül büszkék vagyunk erre a szerzeményre, és reméljük, hogy rátok is nagy hatással lesz.”

A szimfonikus metalt játszó amerikai négyes hatásai a melodikus vonaltól az extrém metalig terjednek, a remek hangú énekesnőt, Adrienne Cowant pedig Sascha Paeth csapatából, a Masters Of Ceremony-ból is ismerheted, akárcsak az Avantasia utóbbi turnéiról.





www.facebook.com/sevenspiresband




SEVEN SPIRES – This God Is Dead (a 2021-as album előzeteseként)

SEVEN SPIRES – The Cursed Muse (a 2021-as album előzeteseként)

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV