Skip to content

SEVEN HOURS AFTER VIOLET – Hivatalosan is megjelent az Alive című dal

A System of a Down basszusgitárosának, Shavo Odadjiannak az új zenekara, a Seven Hours After Violet a Paradise és a Radiance után kiadta a harmadik kislemezét is, amely az Alive címet viseli. A bandában a Left To Sufferből ismert Taylor Barber énekel, Michael „Morgothbeatz” Montoya (Winds Of Plague) gitározik, Alejandro Aranda énekel és gitározik, Josh Johnson (Winds Of Plague) pedig dobol. A szerzemény – az elődjeihez hasonlóan – a csapat október 11-én megjelenő debütáló albumán fog szerepelni.

Érdekesség, hogy a dal az elmúlt héten egy hibának köszönhetően néhány pillanatra már bekerült a digitális szolgáltatók kínálatába. Ám, a hivatalos bemutatójára csak most került sor – egy videóklip kíséretében.

„Az Alive mélyen belemerül a fájdalom és az életerő kettősségébe, ahol a szenvedés a létezés eltorzult emlékeztetőjévé válik – tette hozzá a szerzeményhez Shavo Odadjian. – Arról a sötét izgalomról szól, amit az életérzés okoz az intenzív érzelmek által, még akkor is, ha azok elmossák a határt az eksztázis és a kétségbeesés között. Egy kísérteties tér, ahol a gyötrelem és az erőt sugárzó érzés ütközik.”

SEVEN HOURS AFTER VIOLET – Seven Hours After Violet
(10/11 – Sumerian Records)

1. Paradise
2. Alive
3. Sunrise
4. Go!
5. Float
6. Glink
7. Cry…
8. Abandon
9. Radiance
10. Gloom
11. Feel

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw