Skip to content

SENTINELS – A Glitch című dalban debütált az új énekesük

A progresszív metalcore-os Sentinels új énekessel folytatja tovább. Az amerikai zenekar bejelentette, hogy a múlt hónapban távozó Josh Hardiman helyére Kenny Stroh érkezett. Emellett az is kiderült, hogy a Sentinels új, In Limbo című EP-je október 27-én fog megjelenni.

„Az In Limbo bemutatja a jellegzetes hangzásunkat, néhány új textúrát is tartalmazva, amelyeket már régóta szerettünk volna kipróbálni – mondta a zenekar dobosa, Dave Rucki. – Most, hogy Kenny is csatlakozott hozzánk, valóban lehetővé tette számunkra, hogy fokozzuk az agresszivitást, amire a stílusunkban törekedni szoktunk. Ez csak a kezdete annak, ami a zenekarként való fejlődésünk következménye, és nem is lehetnénk izgatottabbak, hogy az emberek végre meghallgathatják.”

„Én sem lehetnék ennél izgatottabb, hogy ennek a zenekarnak a tagja lehetek – lelkendezett az új énekes, Kenny Stroh. – A Sentinelsben játszani egyszerűen hihetetlen. A következő fejezet számunkra határozottan olyan, amit már alig várunk.”

Az EP Glitch című dalához máris kijött egy videó, természetesen az új énekessel a frontvonalban.

SENTINELS – In Limbo EP
(10/27 – SharpTone Records)

1. Nomadic
2. In Limbo
3. Glitch
4. Nomadic (instrumental)
5. In Limbo (instrumental)
6. Glitch (instrumental)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw