Eredetileg az volt a Scorpions terve, hogy májustól elkezdik felvenni Los Angelesben az új albumot. A világjárvány ezt az elképzelést is felülírta, de azért most közzétettek egy Sign Of Hope című új dalt.
„Egy rakás Hard’n’Heavy Rock nótán is dolgozunk az új lemezhez, de a drámai pandémia miatt egy kis ‘Sign Of Hope’-ot akartunk nyújtani nektek, ami egyenesen a szívből jött ezekben a zűrös időkben… Maradjatok egészségesek… Szeretünk titeket!„
Korábban Klaus Meine énekes ezt mondta a csapat karanténos napjairól:
„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a neten, Skype-on, Facetime-on… Igyekszünk kihozni a legtöbbet az adott helyzetből, haladni az új dalokkal. Persze, alig várjuk, hogy az egész banda újra együtt lehessen a stúdióban.
De még így is kivételezett helyzetben vagyunk, hiszen míg sokan egyáltalán nem tudnak dolgozni. Az a lehetőség, hogy tovább gyúrhatjuk az új dalokat, az új szövegeket, hogy kreatívak lehetünk, egy csodálatos dolog, különösen mostanság. Mindannyian elzárkóztunk, esélyünk sincs arra, hogy bárhova is menjünk. De legalább alkotó munkát végezhetünk, elmerülhetünk a kis világunkban. És remélhetőleg ebből valami jó sül majd ki.”
SCORPIONS – Sign Of Hope (2020)