Skip to content

SCAR SYMMETRY – Megjelent a The Singularity (Phase II – Xenotaph) lemez

Megjelent a svéd melodikus death metal zenekar, a Scar Symmetry új nagylemeze, a The Singularity (Phase II – Xenotaph). A hanghordozó június 9-én látott napvilágot, a Nuclear Blast gondozásában. A formáció előző albuma, a The Singularity (Phase I – Neohumanity) még 2014-ben került forgalomba.

„A világ 2023-ban már egészen máshol jár, mint 2014-ben, amikor a Neohumanity megjelent – mondta még pár héttel ezelőtt a zenekar vezetője, Per Nilsson. – A szemünk előtt látjuk a mesterséges intelligencia felemelkedését, és miközben mindannyian ámulattal nézzük azokat a csodákat, amiket létrehozhat, egyáltalán nem nehéz néhány nagyon nyugtalanító forgatókönyvet is elképzelni. Az új albumunkon ismét ezeket a témákat járjuk körül: a neohumanitás, a mesterséges intelligencia és a technológiai szingularitás témáit egy disztópikus nézőpontból.”

A lemez megjelenésével egy időben egy friss klipet is közzétett a formáció. Az Overworld című szerzeményhez Wayne Joyner és David Letelier készítettek videót.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw