Skip to content

SAVE US – Elengedni a múltat

Az alternatív metalos Save Us egy újabb előzetest mutatott be a hamarosan megjelenő új albumáról. Az október 16-án a Solid State Recordsnál napvilágot látó Death To Something hanghordozóról ezúttal a Last of Me című szerzemény került kiadásra.

„A Last of Me érzelmileg nagy kihívást jelentett számomra – mondta Miguel Owls, a Save Us énekese. – Annyi mindent szerettem volna elmondani, de nagyon igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy egyértelmű és őszinte legyen, anélkül, hogy terjengőssé vagy giccsessé válna. Arról szól, amikor végre kiszabadulunk egy mérgező kapcsolatból, és felismerjük, milyen hosszú időn át tartott fogva bennünket. Hatalmas súlya van ennek a felismerésnek, ugyanakkor felszabadulást is jelent. Őszintén remélem, hogy ez a dal segít az embereknek megtalálni az erőt ahhoz, hogy elengedjék a múltat, továbblépjenek és megkezdjék a gyógyulást.”

Az énekes a zenekar elnevezésével kapcsolatban is megosztott egy kis érdekességet:

„Chris és Benji (Chris Biddiscombe gitáros és Benji Havercroft dobos – a szerk.) is készen álltak arra, hogy felhagyjanak a zenéléssel. Én is ugyanilyen helyzetben voltam. Mindannyian azon a ponton álltunk, hogy feladjuk az álmainkat. A semmiből találtunk egymásra, együtt vágtunk bele teljes gőzzel, és a zenekar valóban megmentett minket. Mindig az érzelmekkel foglalkozunk, így a célunk az, hogy emberi szinten érjünk el benneteket.”

SAVE US – Death To Something
(10/16 – Solid State Records)

1. Chains
2. Last Of Me
3. Mente Fragmentada
4. No Holding Back
5. Seraphim
6. Far
7. Runaway
8. Bruised
9. Cry
10. Numb
11. Death To Something
12. Stasis

https://saveus1.bandcamp.com

SAVE US – A poposabb hangzás felé fordulva >>>