Amikor a Sarke 2009-ben minden előzmény nélkül kiadta a Vorunah debütalbumot, nem tudhattuk, valószínűleg maga a csapat sem tudta, hogy tizenöt év leforgása alatt nyolc nagylemezt fognak megjelentetni. A legújabb mű, az Endo Feight idén júniusban látott napvilágot.

A Sarke Thomas Berglie (itt basszusgitáros/dalszerző) és Nocturno Culto, a Darkthrone veteránja kettősének dinamikájára épül, azonban kétségtelen, hogy a mindenkori gitárosok, dobosok is fontos szerepet töltöttek be a norvégok zenei formálódásában. A Sarke voltaképpen a black metalnak egy egyszerű, vagy leegyszerűsített változatát kezdte játszani, ahol a szerzeményekbe a tagok beleöntötték zenei hatásaikat, akár a metalon túlról is. Az utóbbi lemezek már egészen változatosak voltak, de az Endo Feight talán minden korábbi anyagnál nagyobb lépést tett előre.

A black metalhoz már csak laza szálak kötik a zenekart, leginkább Nocturno Culto felismerhető, érdes hangja kapcsolja a formációt a műfajhoz. Bár ő is sokat változott, egyre kifejezőbb, érthetőbb az éneke, és a maga szintjén valamelyest változatosnak is mondható. A zene pedig minden előző lemeznél színesebb palettáról meríti az ötletárnyalatokat. A 37 perces Endo Feight északi hangulatú, progresszív ízű rock/metal meglepően gazdag billentyűs játékkal (Anders Hunstad), lendületes tempókkal, Cato Bekkevold (ex-Enslaved, ex-Red Harvest) roppant dinamikus dobolásával. Cato ízes, erőteljes játéka sokat hozzáad a Sarke dalaihoz, Berglie basszusgitárjával együtt bármely dalnak markáns alapot ad.

Mintha Steinar Gunderson gitárja kissé a háttérben lenne, de néha egy-egy parázs gitárszóló (Old Town Sinner) erejéig ő is megmutatja magát. Legtöbbször azonban a szerzemények áramát biztosítja gitárjával, amire Hunstad billentyűs témái tudják felhúzni a dallamokat. A hangzás arányos, tiszta, transzparens, organikus, ahogyan az sokat próbált zenészektől elvárható.

Némelyik korábbi album jobban elnyerte a tetszésemet, de az Endo Feight is megérdemli a kivesézést. Változatos, igényes lemez.