Skip to content

SAOR: Amidst The Ruins

Kiadó: SEASON OF MIST / Írta: MILÁN PÉTER / 8

A skót Saor két rövidebb albumot követően visszatér a hosszabb szerkesztéshez, így az Amidst The Ruins című hatodik album ismét egy óra körül mozog. Andy Marshall ezúttal is egyedül jegyzi a zenét, az ötleteket és a kompozíciókat, amelyek kerekké formálásához meghívott néhány vendéget. A főhős megmutatta, hogy tömörebben is tud fogalmazni, de nyilvánvalóan közel állnak hozzá a hosszú, epikus kifejtések, ami nemcsak a zene emelkedettségére, hanem az egyes szerzemények terjedelmére is vonatkozik.

A zsáner atmoszferikus black metal, amiben benne vannak a korai Borknagarra (példának okáért) jellemző gyors, nyers agresszív black metalos részek a tremoló-játékkal, durva énekkel, másrészt a népzene-ihlette szép dallamok, s e két zene szélsőség akár össze is fonódhat. Ezt a kapcsolódást jeleníti meg a sűrűn felcsendülő szép női ének, valamint a színtéren ismert Jo Quail csellójátéka. Marshall most szabadjára engedte fantáziáját, zenei tollát, kreativitását, pl. a Glen Of Sorrow-ban nagyon szép folkos részeket hallhatunk. A The Sylvain Embrace halkan, fokozatosan bontakozik ki, valójában egy akusztikus (neo)-folk tétel ez, ami az Agalloch hasonló jellegű dolgait juttatta eszembe, vagy éppen a dán :Of The Wand And The Moon: korai időszakát. A női ének itt is varázsol. A záró Rebirth a felsorolt vonások mellett himnikus karakterrel is bír.

Az egész album az északi történetek, mítoszok és hagyomány világába kalauzol, ehhez kapcsolódik az újfent szép lemezborító. Az effajta csapatok valamennyien értékes tevékenységet folytatnak, a Saor saját hangzásvilágot alakított ki az ismert műfajon belül.

(A lemezismertető eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)

„Bevallom, sosem gondoltam volna, hogy egy olyan folk/black metal album, amely szinte szó szerint tele van síppal, dobbal, nádihegedűvel, ennyire meg tud majd igézni. Itt ez az egyórás lemez, és én csak azt érzem, hogy még, még, mert nekem ennyi nem elég! Meghajlok Andy Marshall előtt, mert ezt a korongot, és persze ezt a hangszeres társulatot nagyon összehozta!”
– Zubor Olly 9

„Nagyon gazdag a black metal színtér folkos, epikus vonala, ebből a ’zajból’ nehéz kitűnni. Andy Marshallnak és az ő Saor projektjének nemcsak a szokatlan hangszerelési megoldások miatt, hanem muzikalitása okán is adott erre az esélye. Az Amidst the Ruins olyan hangulatos album, amely számos dalszerzői értékét is felvonultat. Bár dalai rendre tíz perc felettiek, de egy pillanatig sem válnak unalmassá.”
– Gyuricza Ferenc 8

„Általában szívesen hallgatom az ilyen hangulatos pogány néprajzos zenéket. Ebben a skót formációban is meglelem a szépségeit, de különösebben érdekesnek vagy egyedinek nem mondanám.”
– Kánya Ferenc 8

„Bár a nevükben benne van, senki se várjon AOR muzsikát! A skótok egyszerű dallamokat burkolnak egy nagyon zajos, kissé kaotikus zenei masszába. A kelta ízű melódiák átjönnek, de a harmadik nóta után olyan, mintha olajban úsztál volna egy fél órát. Túltelítődsz, nem kapsz levegőt és lassan elsüllyedsz.”
– Cselőtei László 7

„Az előző lemezzel szintet lépett Andy Marshall és kompániája, amivel engem is maguk mellé állítottak. Ezúttal újra kicsit távolságtartóbb lettem. Megvan a hangulat, de az igazi komponálói bravúr most elmaradt.”
– Gáti Viktor 7

„Baromi sok, sűrű és tömény. A hosszú dalok alatt sokszor levegőt venni is elfelejt az ember, annyira összenyomja. Ám mégis hallgattatja magát. Már-már érthetetlen.”
– Szénégető Richárd 7

„Amilyen elemekből ez a zene felépül, azokból más zenekarok sokkal érdekesebb, magával ragadóbb, jobb albumokat írnak, de azért ez se rossz.”
– Uzseka Norbert 7

„Folkos, dallamos pagan black sok autentikus(nak ható) népi(es) hangszerrel kiegészítve. Ez utóbbiak néhol már mintha épp a lényeget temetnék maguk alá – a kevesebb e téren több lehetne. Vannak azért jobban elkapott témák, de a dalok túlhúzása ezeknél is az összhatás kárára válik. A felhasznált összetevőkből lehetett volna jobbat és tartalmasabbat is alkotni.”
– Schmidt Péter 6

„Bár nem hallgatok black metalt, mégis úgy érzem, hogy ezt már százszor hallottuk másoktól. A rendkívül giccses, folkos betétek sem mentik meg, és az sem segít, hogy minden dal tízperces.”
– Kiss Gábor 5

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw