Skip to content

SALVUS – Egy egész más jellegű új dal, és mellé a friss felállás

Túl az Óperencián címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett tegnap a Salvus zenekar, a mai napon pedig bejelentettek egy tagcserét, 10 év után visszatért a csapatba Kokavecz András gitáros.

És akkor jöjjön még egy fontos zenekari hír.
A banda felállásában változás történt az utóbbi időben, Kemencei Balázs gitáros és a zenekar útja zenei jellegű különbségek miatt, baráti viszonyban elváltak. Neki ezúton is köszönjük az utóbbi szűk két évet és persze a tegnap megjelent új dal zseniális szólóját is, valamint kívánjuk a legjobbakat minden zenekarának és projektjének.

Az ő helyére a csapat történetében először ezúttal egy régi tag, az első két Salvus lemezen játszó Kokavecz András tért vissza 10 év után a gitárosi posztra. A márciusban startoló Nova Prospect – Phoenix RT – Salvus miniturnén már őt láthatjátok a színpadon.

Ott találkozunk!



Az új dalról:Ahogy ígértük, ez most egy kicsit más jellegű darab, zenei tekintetben talán a legvisszafogottabb, ami valaha született a zenekar műhelyében. A témáját tekintve most is a körülöttünk lévő világra és a mindennapi életünkre reflektálunk, csak ezúttal megpróbáltuk mindezt egy kisgyermek szemén át látni.

Köszönet a Million Workshopnak a videoklipért, Péter Csontosnak a gyönyörű csellószólamokért, Szabó Daninak a gitárfelvételekért, Vári Gábornak és a Miracle Sound stúdiónak pedig a kifogástalan hangzásért!



www.facebook.com/salvusmusic













nka
KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw