Skip to content

SADUS – Klippel a The Devil in Me

Közel két évtizedes szünetet követően az East Bay-i ikonikus thrash metal zenekar, a Sadus diadalmasan tért vissza legutóbbi, The Shadow Inside című albumával, amely tavaly novemberben jelent meg a Nuclear Blast gondozásában. Ezzel véget ért a legutóbbi, Out for Blood (2006) lemez óta tartó 17 évnyi várakozás, a banda ugyanazzal a vad vitalitással hengerelte le a rajongóit, ahogy azt a közel négy évtizeddel ezelőtti megalakulásakor tette.

A Sadus jelenleg is turnézik a The Shadow Inside albummal, amelyet Juan Urteaga (Exodus, Testament, Machine Head) segítségével vettek fel a Trident stúdióban, a baljós hangulatú borítóját pedig Travis Smith (Fleshgod Apocalypse, Opeth) készítette el. A hanghordozó egy igazi kortárs thrash-klasszikusnak mondható, kolosszális, groove-os riffekkel, nyaktörő ritmusban, és fergeteges szólókkal, ahogy az olyan lehengerlő számokban is hallható, mint a Scorched And Burnt, az It’s The Sickness vagy éppen a Ride The Knife, amelyek még inkább bebetonozzák a zenekar örökségét a thrash metal szcénájában.

A július 27-én utolsó tengerentúli buliját tartó, augusztusban már Európában „túrázó” formáció most kiadott egy friss videóklipet, amely a The Devil in Me című szerzeményhez készült.

https://sadusofficial.bandcamp.com/album/the-shadow-inside

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw