Skip to content

ROXIGET – Holnap tíz zenekar lép fel a tehetségkutató sorozat pest vármegyei állomásának döntőjében

A 2005 óta a Csepel-szigeten már fogalommá vált szabadtéri élőzenei esemény, az idén 21. alkalommal megrendezett Roxiget a döntőjéhez ért.

A Roxiget egyrészt az „Öröm a zene” országos könnyűzenei tehetségkutató sorozat pest vármegyei állomása a rock műfajt preferáló amatőr zenekarok számára, másrészt e térség rockzenét kedvelő fiataljai és középkorú felnőttek számára egy közkedvelt ingyenes élőzenei fesztivál.

A győztes zenekar indulási jogot szerez az Öröm a zene tehetségkutató sorozat 2025 évi döntőjébe (oktber 4-5.), ahol a fődíj egy 1 millió forint értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzést nyer a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, amely az Öröm a Zene Nonprofit Kft. díja.

A „Öröm a zene” országos döntőből 10 produkció jut tovább a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának élő meghallgatására. (Ennek alapfeltétele, hogy érvényes pályázatot adjon be az NKA Hangfoglaló Program induló előadókat támogató pályázati kiírására.) az ott kiválasztott zenekarok elnyerheik az NKA Hangfoglaló Program induló előadókat támogató pályázati támogatását, amely 4.000.000Ft is lehet.

A zsűrítagok: Ábrahám Zsolt (ex HS7), Hrutka Róbert (zeneszerző, gitáros), Kiss Sándor (MotoMagamura), Leskovics Gábor (PUF, Kiscsillag), Pálmai Zoltán (ex P.Mobil,Ex Beatrice), Zentai Márk (Mörk), valamint az „Öröm a zene” tehetségkutató-sorozat koordinátoraként Andrásik Remo, aki a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, valamint az NKA Hangfoglaló Könnyzőzenei Támogató Program képviseletében Cselőtei László (az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője, zenei újságíró) és Spaics Igor (Duna-part Feszt alapító, fesztivál igazgató).

A holnapi napot 11 órakor a döntőbe jutott amatőr zenekarok versengése (Zuzmo, Lovas Juci és A Frász, Skanzen, Moodgarden, Molotov Kiss, Madnext, Gedeon Reflects, Oversear, Elation State, Nyárikonyha) kezdi, az eredményhirdetésre és a díjak kiosztására 16.45-től kerül sor. A folytatásban pedig a tavalyi győztes Anyámkínja nyitja a fesztivált, majd a környékbeli Take Cover Band akusztikusan, a Jolly Jackers kelta életvidámsággal csap a húrok közé, akiket zárásként a rangidős Zártosztály zenekar követ a színpadon.

Helyszín: Szigetszentmiklós, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtti parkoló.

A belépés díjtalan!

nka