Skip to content

Kliphíradó

A szeptemberben megjelenő Prophets of the Void album harmadik, egyben utolsó kislemezdala, a Forsaken Brigade egy hivatalos videóklip kíséretében látta meg a napvilágot.

„A Sermon egy lendületes tempójú dal, fenyegető és nyomasztó általános hangulattal. Rengeteg klasszikus, a ’90-es évek svéd metaljából ismerős elem található benne.”

„A Rodhins hav egy tisztelgés szeretett otthonunk előtt. Egyben egy tisztelgés az itteni emberek előtt, akik a történelem során áldozatul estek a tenger erőinek.”

A metalcore vonalas amerikai Woe, Is Me egy vadonatúj kislemezzel jelentkezett. A The Closer című szerzeményhez egy videóklip is készült, Shan Dan Horan rendezésében.

„A Kill Me Fast az egyik kedvenc dalom a zenekar által valaha írtak közül. Arról szól, hogy le kell tépni azt a bizonyos sebtapaszt. Egyfajta könyörgés valakihez, aki már félig kilépett az ajtón, hogy engedjen végre el.”

„A The Crowned King Of Ancient Forest a nyers érzelmeket a folklórral vegyítve visszhangozza az ősi erdőket és a természet és a lelkiség közötti ősi köteléket.”

„Végső soron mi csak hét srác lennénk, akik zenélni akarnak, és élvezni azt a páratlan erőt, ami akkor keletkezik, amikor együtt vagyunk.”

„A szenvedélyeink megbabonáznak minket… Képesek vagyunk önmagunkat is tönkretenni, csak hogy észrevegyenek bennünket.”

„A szimfonikustól a népi elemekig és a vendégművészekig, akik saját stílusukat hozták a keverékbe, ez az album bemutatja mindazt, amit a határok nélküli zenéléssel kapcsolatban szeretünk.”

„Végre bejelenthetjük, hogy tizenegyedik stúdióalbumunk, a Legends október 17-én jelenik meg. Tizenegy dal, amelyek tizenegy ikonikus, legendás történetet mesélnek el.”