Skip to content

Kliphíradó

Az oului Pestilent Scars 2025. január 17-én fogja kiadni debütáló albumát, amely a Meadows of Misfortune címet viseli. A hanghordozóról máris meghallgatható a harmadik kislemezdal, a Golden Maiden.

„A dal az elégedetlenség állandó érzését dolgozza fel, és belemerül egy olyan világ nyomasztó körülményeibe, amely megköveteli, hogy mindent túlzásba vigyünk és pénzzé tegyünk.”

„Ez egyfajta poszt-pandemikus elmélkedés a kedvességről és arról, hogyan bánunk egymással. Az ötlet akkor jött, amikor egy asztalon feküdtem, és éppenséggel vért adtam.”

„A Razors Of Occam annak a fáradságos munkának az ünneplése, amit nagyapáink és nagyanyáink az elmúlt évszázadban végigszenvedtek, hogy felépítsék azokat a házakat és rendszereket, amelyek fenntartják a mi (viszonylagos) biztonságunkat és kényelmünket itt nyugaton.”

„Azért választottuk a Miracle Of Sound feldolgozását, mert már az első hallgatáskor magával ragadott minket, és önmagában megtestesítette a Manntra hangulatát.”

A kódolás világa előtt tisztelgő HelloWorld.java az élcelődő szellemiséget, a magával ragadó dallamokat és a programozási kultúrára való okos utalásokat elegyíti össze.

„Sokan, például az olyan bandák, mint a Holding Absence, havonta adnak ki egy kislemezt, amíg nem lesz belőle EP, album vagy bármi más. Szóval igen, mi is ezt a stratégiát követjük.”