Skip to content

Forró drót

„Fontos megértenünk, hogy nem kell a természet ellen harcolnunk. Amikor elkezdjük magunkat annak részeként látni, rá fogunk jönni, hogy néha épp mi vagyunk azok, akik a vihart keltik.”

„A projekt tervezési szakaszában határozottan úgy éreztük, hogy eljött az ideje felfedezni valami újat, és megnézni, mit hozhat egy másik producerrel való együttműködés.”

„Mi csak valami őszintét akartunk alkotni – valami hangosat, súlyosat, zúzósat és élőt. És most végre megtaláltuk azt a helyet, ahol ezt a káoszt tárt karokkal fogadják.”

„A Mother Destroyer a kozmikus fatalizmusról, az ökológiai gyászról és az ősi női erő iránti tiszteletről szól. Egy szent és meggyalázott istennő himnusza.”

„Szerettem volna egy olyan himnuszt alkotni, amely egyenesen a szívhez szól. Ez egy olyan szám, amely örömet okoz a szárazföldön és a tengeren, különösképp a metal hajókon.”

Egy év kihagyás után Marco Mendoza, a legendás basszusgitáros (Ted Nugent, Thin Lizzy, Blue Murder, Whitesnake, Dead Daisies, stb.) visszatér a fővárosba egy exkluzív turné keretén belül.

„Ha ma megnézzük a világ állapotát, lehetetlen nem kétségbeesni. Őrületet, halált, háborút, korrupciót és megosztottságot látunk mindenütt. És ez elgondolkodtat - mik vagyunk mi, ha nem a problémák okozói?”