Skip to content

ROTTEN SOUND – Kampány a természetes energiaforrások mellett

A Rotten Sound legújabb nagylemeze, az Apocalypse március 31-én jelenik meg, a Season of Mist gondozásában. A korong legfrissebb ízelítőjeként ezúttal a Renewables című tételt ismerhetjük meg, amelyhez egy videóklip is készült.

„A megújuló energia nyilvánvalóan jót tesz a jövőnek, de az a mód, ahogyan az elemeket meglehetősen mértéktelenül bányásszuk, egy másik problémát okoz, hiszen mindez nagyon messze áll a szén-dioxid semlegességtől, ráadásul a környezetet is szennyezi – kommentálja a dalt a Rotten Sound frontembere, Keijo Niinimaa. – A jövő fogja megmutatni, mennyire leszünk képesek áttérni például a folyékony hidrogénre, ami elméletileg minden fosszilis tüzelőanyagot kiválthatna néhány éven belül, és CO2-mentes lenne, ha nappal, széllel és más természetes energiaforrásokkal hoznánk létre. Azonban úgy gondolom, hogy a lényeget az egyik versszak foglalja össze: nem tanultunk meg kevesebbet fogyasztani, hanem inkább zöldülni kezdtünk, a legtöbb esetben anélkül, hogy bármit is tudnánk róla. A zenét Sami írta, ami gyors és dühös, Matti sorai pedig ismét némi mélységet visznek a vokálokba.”

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw