Ross „The Boss” Friedman-nál, a Manowar és a The Dictators alapító gitárosánál amiotrófiás laterálszklerózist (ALS), más néven Lou Gehrig-kórt diagnosztizáltak.
„A diagnózis felállítására több hónapos, látszólag összefüggéstelen tünetek, köztük a keze és a lába gyengesége után került sor – olvasható a zenész sajtósának közleményében. – Eleinte egy sor nagyon enyhe stroke-ot gondoltak kiváltó oknak, de az étrend megváltoztatása, a testmozgás és a fizikoterápia sem segített lassítani a betegség előrehaladását, sem azt, hogy ő visszanyerje az erejét.”
„Nem könnyű szembesülni azzal, hogy mi vár rám, és nagyon fáj, hogy nem tudok gitározni, de a szeretet, amiben részesülök, annyira erős – tette hozzá a 72 éves Ross ’The Boss’ Friedman. – Egyszerűen el vagyok ragadtatva a családom, a barátaim és a rajongóim szeretetétől és támogatásától. Mindannyiótokat szeretlek!”
Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) egy progresszív, halálos neurodegeneratív betegség, amely elpusztítja az agy és a gerincvelő motoros idegsejtjeit, izomgyengeséget, bénulást és az izmok önkéntes kontrolljának elvesztését okozva. Az ALS kilátásai változóak, hiszen lefolyása függ a betegség lefolyásától is, amely egyénenként változó lehet. Vannak esetek, amelyekben a romlás gyorsabb, míg más esetekben valamivel lassabb. A különféle terápiák alkalmazása a romlást lassíthatja, így a túlélési idő is magasabb, mint kezelés nélkül. Átlagosan a betegség túlélési ideje 2-5 évre tehető, azonban ez lehet több, de akár sajnos kevesebb is. Mivel a betegségre nincs ismert gyógymód és egy gyógyíthatatlan állapotról van szó, így túlélésről és gyógyulásról ebben az esetben nem lehet beszélni…
***
A Kreator frontembere, Mille Petrozza újabb részleteket árult el a január 16-án a Nuclear Blastnál megjelent Krushers Of The World albumról.
„Hosszú ideig gyűjtöttem az ötleteket. Azt hiszem, 2024-ben kezdtem el a demózást, 2024 elején vagy nyarán, és 2025 áprilisában fejeztem be. Ekkor mutattam meg a dalokat a zenekarnak. Korábban még nem hallottak semmit, és azt mondták: ’Ó, ez gyors volt.’ De el akartam kerülni azt a szitut, amikor a világjárvány miatt a Hate Über Alles albummal kapcsolatban le kellett állítanunk mindent, és ugyan egy éve készen álltak a dalok, de nem tudtuk kiadni őket, mert nem volt rá mód, hogy turnézzunk. Ezért el akartam kerülni azt a helyzetet, hogy túl sokáig ülünk a dalokon, inkább azt akartam, hogy frissek maradjanak. Így áprilisban lejátszottam azokat a zenekaromnak, és májusban bementünk a stúdióba. Öt hétig próbáltunk, aztán egyenesen a stúdióba vonultunk, így minden friss maradt. Számukra ez teljesen új dolog volt, és mindenki hozzátette a magáét. Nagyon tetszik az eredmény. Imádom a metált. Imádom a thrash metált. Imádom a death metált. Imádom a black metált. Szeretem a metal összes fajtáját, de szeretem a zene összes fajtáját is. Számomra a metal zene, a metal zenekarban való részvétel azt jelenti, hogy mindig megpróbálok olyan megoldást találni, amellyel metalos és Kreator-ös lehetek, de beépíthetek más műfajokból származó hatásokat is, esetleg más groove-okat, más hangulatokat, ahelyett, hogy az elejétől a végéig csak egy thrash metal albumot adnék ki. Úgy értem, megtehetnénk ezt – potenciálisan mindenképp –, de unalmas lenne, és nem a szívünkből jönne. És úgy gondolom, előfordul alkalmanként, hogy amikor meghallgatod a megjelenő lemezeket, olyan, mintha az emberek erőltetnék az old school stílust, erőltetnék, hogy minden úgy szóljon, mint a ’80-as években. De mi nem a ’80-as években vagyunk; a ’80-as évek elmúlt. Még mindig felbukkanhatnak hatások a ’80-as évekből, és mi egy olyan zenekar vagyunk, amely a ’80-as években indult, de személy szerint nagyon csalódott lennék, ha egy olyan albumot kellene csinálnunk, amely az elejétől végéig csak thrash. Ez csak az én véleményem. És ha meghallgatod a korábbi albumainkat, azok sosem voltak ilyenek. Mindig volt egy kis egyensúly. Ha szereted a zenét és zenerajongó vagy, akkor minden az érzelmekről szól, a hullámokról, a gyönyörű harmóniákról, a ritmusokról, az egységről és mindenről, ami a metált jellemzi. És ez gyönyörű. Csodálatos. De a régi időknek vége. Soha nem fogjuk visszakapni őket. És amikor elmész egy Kreator koncertre, vagy talán más, szintén a ’80-as évekből fennmaradt metal zenekar koncertjére, akkor egy kicsit visszakapsz ebből, amikor a régi bandák régebbi zenét vagy régebbi dalokat játszanak. Egy időre visszakapod azt. De megpróbálni ráerőltetni az emberekre, hogy mi teszi őket boldoggá, nos, én nem vagyok ilyen, egyszerűen nem tudnám megtenni… De valahogy megértem, amikor meglepő módon egy fiatal közönség próbálja rávenni a régebbi zenekarokat, hogy úgy szólaljanak meg, mint a ’80-as években. Sőt, igazából én is ilyen vagyok. Ha elmegyek megnézni a Fields Of The Nephilimet vagy a The Sisters Of Mercyt, természetesen azt akarom, hogy a régi dalokat játsszák. De nem bánkódom az új dalok miatt sem. Nyitott vagyok az új dalok hallgatására is.”
***
A Destruction bőgős/énekese, Marcel „Schmier” Schirmer elárulta, mi tartja még mindig benne a lelket közel négy évtizeddel a zenekarának megalakulása után.
„Úgy gondolom, a zene… Amely több, mint szimplán zene… Ez egy életmód. Egy érzés. És boldoggá tesz. Sok embert boldoggá tesz. Az elmúlt évek folyamán megpróbáltam a zene mellett más dolgokkal is foglalkozni. Volt egy éttermem is. De mindig visszatértem ahhoz, hogy zenész vagyok, és az tesz boldoggá, ha utazhatok, találkozhatok a rajongókkal, koncertezhetek, dalokat írhatok. Az emberek 20 éve kérdezik tőlem: ’Mit fogsz csinálni a zene után?’ Tegnap egy másik interjúban is elmondtam, hogy szerintem a zene után meghalok, mert a zene olyan dolog, amit az ember a legvégéig csinál. Ez szenvedély, nem csak egy munka. Szóval örülök, hogy még mindig képes vagyok erre, amíg a rajongók látni akarnak minket. És igen, meglátjuk, meddig tudunk thrash metalt játszani – amíg nem fáj a hátunk és a nyakunk –, de jelenleg jó formában vagyunk. Szóval remélhetőleg még van előttünk néhány jó év!”
