Skip to content

ROOTBRAIN – Híd az albumok között

A finn-német black grunge zenekar, a Rootbrain, amelynek felállásában többek között a Triptykon, a Profane Omen és a Death Valley tagjai is szerepelnek, kora tavasszal adja ki a 2023-as Breakwater című debütáló album folytatását a Mothertomb EP képében. A március 5-én a CorpsePaint Recordsnál megjelenő hanghordozóhoz máris megérkezett az első ízelítő, a klippel kísért Unawares.

„Az EP abban különbözik a debütáló albumunktól, hogy ezúttal a zenekarunk felállása már a kezdetektől fogva egyértelmű volt, és pontosan tudtuk, hogy milyen erősségek és elemek állnak rendelkezésünkre – mondta a Death Valley és az Elenium soraiból is ismert basszusgitáros, Thomas Wright. – A sztárszekciónk, V. Santura (Triptykon, Dark Fortress) és Jules Näveri (Profane Omen, Enemy of the Sun, Spiritraiser) a bemutatkozó korong felvételei alatt csatlakoztak a zenekarhoz. A Rootbrain 2025-ös modellje pontosan tudja, mit csinál. Ami a következő nagylemezt illeti, már dolgozunk rajta, a felvételei idén nyáron fognak megkezdődni. A Mothertomb egy megfelelő hidat fog képezni a régi és az új anyagok között. A megszokott Rootbrain elemek megmaradnak, de sokkal egyenesebb és jobban összepakolt formában. A hangulat továbbra is nyers marad. A Rootbrain az ellensége azoknak a felkapott, klinikai dolgoknak, amelyeket manapság mindenhol hallani.”

ROOTBRAIN – Mothertomb EP
(03/05 – CorpsePaint Records)

1. Unawares
2. Mothertomb
3. #1 Crush (Garbage cover)
4. Svobomir

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw