Skip to content

RONNIE ATKINS – Dal- és klippremier a Pretty Maids énekesétől: Rising Tide

Októberben egy 4 More Shots (The Acoustics) című EP-vel jelentkezett Ronnie Atkins, a dán Pretty Maids (és a Nordic Union) énekese, de tavasszal már egy új szólóalbum is érkezik tőle.

A 2021-es One Shot lemez utódja március 18-án jelenik majd meg Make It Count címmel. Második előzetesként a videóval kísért Rising Tide dallal lehet ismerkedni.

A nagyszerű zenészcsapatommal pontosan ugyanazt az eljárást követtük, mint a One Shot lemez esetében, mert a diagnózisom miatt (Ronnie rákos) úgy érzem, mintha egy kicsit versenyt futnék az idővel. Szóval elküldtem a dalaimat Chrisnek (Laney, producer, gitáros és billentyűs), aki aztán elkészítette a demókat. Amikor már elégedettek voltunk a hangszereléssel, felvettem az éneket, majd jöttek a zenésztársaink. Elég sok ötletem volt már a One Shot márciusi megjelenése idején is, 2021 tavaszán és nyarán pedig folytattam a dalszerzést.

Hadd mondjam el azt is, hogy az egész folyamat alatt elég jól éreztem magam, legalábbis fizikailag. És ezúttal arra is lehetőségem volt, hogy személyesen találkozzak néhány zenésszel, mert a Covid-korlátozások nem voltak olyan szigorúak, mint 2020-ban, amikor az első szólólemezt rögzítettük.


Egyes dalok zongorán, mások gitárral készültek. A stílus meg dallamos rock/pop, amiket aztán olyanná alakítunk, ami tetszhet mindazoknak, akik hűségesek voltak hozzám ennyi éven át. Nálam egy jó dal az egy jó dal, csak az számít, hogy mit is kezdesz vele.

Néha nehéz volt, mert azért az egészségügyi problémáim folyamatosan ott lappanganak a tudatalattimban. Bármit is csinálok, így vagy úgy minden nap szembesülök vele, így természetesen néhány dal ezzel a témával is foglalkozik, nem tehetek róla. De azért próbáltam pozitív perspektívát nyújtani, vagyis azt, hogy a legjobbat kell kihoznunk az életből, és szeretni kell az életet, amíg itt vagyunk. Egyszerűen lehetetlen szexről, drogokról és rock’n’rollról írni, ha az ember egy fenyegető betegséggel küzd, ha a feje fölött mindig ott lóbálnak egy kardot… Én legalábbis így vagyok ezzel.



www.facebook.com/prettymaids



RONNIE ATKINS – Rising Tide (a 2022-es Make It Count lemez előzeteseként)




RONNIE ATKINS – Unsung Heroes (a 2022-es Make It Count lemez előzeteseként)

Ronnie Atkins – ének
Chris Laney – gitár/billentyűs hangszerek
Allan Sørensen – dobok
Pontus Egberg – basszusgitár
Morten Sandager – billentyűs hangszerek
Linnéa Vikström Egg – vokál
John Berg – gitár
Oliver Hartmann – gitár
Pontus Norgren – gitár
Anders Ringman – akusztikus gitár





RONNIE ATKINS – Make It Count
(03/18 – Frontiers)

01. I’ve Hurt Myself (By Hurting You)
02. Unsung Heroes
03. Rising Tide
04. Remain To Remind Me
05. The Tracks We Leave Behind
06. All I Ask Of You
07. Grace
08. Let Love Lead The Way
09. Blood Cries Out
10. Easier To Leave (Than Being Left Behind)
11. Fallen
12. Make It Count





KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw