Skip to content

RÓMEÓ VÉRZIK – Szűk a tér címmel ma megjelent az új albumuk

Szűk a tér címmel a mai napon megjelent az új Rómeó Vérzik lemez, amit a MOL-kutakon lehet beszerezni.

Pénteken, október 16-án az Analog Music Hallban lesz a lemezbemutató bulijuk.


Rómeó Vérzik:Ma napvilágot látott a Szűk a tér című lemezünk! Egy olyan lemez, amire nagyon büszkék vagyunk, hiszen szerintünk az Engedd belém lemez óta a legerősebb anyagot hoztuk össze! Keresd a kiemelt MOL töltőállomásokon!

www.facebook.com/romeoverzik


A pénteki koncert Facebook oldala



Egy korongnyi keleti rock’n’roll – friss lemezzel rukkolt elő a Rómeó Vérzik.

A felvidéki kvartett a márciustól tartó kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett: 11 ütős rocknótát dobtak össze – ráadásul elmondásuk szerint a Szűk a tér a zenekar legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta.


Koppány:A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock’n’roll anyag lett. Nagyon várom már, hogy végre a közönség is hallhassa a dalokat, kíváncsi vagyok a visszajelzésükre!



A MOLkutak listája, ahol beszerezhető a CD




És íme, eljött a nagy pillanat… Itt a No Future klip! Már nagyon vártuk, hogy megmutassuk nektek, mivel is dolgoztunk annyit az utóbbi időben. Elkészült a zenekar eddigi legprofibb klipje, az egyik legőszintébb dalhoz, amely majd az októberben megjelenő új nagylemezünk egyik durranása lesz! Fogadjátok hát szeretettel!



RÓMEÓ VÉRZIK – No Future (2020)



Most pedig – amennyire a vírushelyzet engedi – felkerekedik a brigád, hogy hosszú pihenő után ismét a húrok közé csapva elhozza a Szűk a tér zúzós anyagát végre élőben is a rajongóknak. Húzós riffek, odamondós, pörgős szövegek, fülbemászó dallamok: egyszóval igazi Rómeó Vérzik hangulat, fergeteges buli várja a közönséget a megcsonkított 25 éves jubileumi turné egyetlen budapesti állomásán, október 16-án, Budapesten, az Analog Music Hall színpadán.

Ráadásul az új koronggal érkezők extrán jól járnak: a zenekar legénysége a koncert előtt 18 órától a helyszínen dedikálja az előre megvásárolt Szűk a tér példányokat, és egy sörre is meghívja a friss lemeztulajdonosokat. Jöhet a rock?








A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw