Skip to content

ROCKMARATON – Hivatalos közlemény a fesztivál elhalasztásáról

Az idén már 30. alkalommal került volna megrendezésre a Rockmaraton fesztivál, a világjárvány azonban sajnos átírta a terveket. A szervezők közlemény:

KÖZLEMÉNY

Eljött hát a pillanat: a kormány a mai napon bejelentette, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást 2020. augusztus 15-ig meghosszabbítja. Egy évi munkánk vész kárba, és súlyos anyagi csapást szenvedünk. De a legfájóbb az a hiányérzet, ami arcul csapott minket a bejelentést követően. Mégis mit fogunk csinálni július második hetében, ami évtizedek óta számunkra is az év legfontosabb hete, az év legnagyobb bulija, és életünk legjelentősebb pozitív visszacsatolása? Az a szeretet, amit tőletek kaptunk, hajtott előre minket minden évben. A tudat, hogy amit csinálunk ennyi embernek fontos, átlendített minden nehézségen és erőt adott, hogy azokban az években is tovább folytassuk, amikor gazdaságilag teljesen kilátástalannak tűnt. Ezek nélkül lesz a legnehezebb, de egy dolog biztos: akkor sem adjuk fel!

www.facebook.com/rockmaraton

A 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztjuk, és 2021. július 5 – 10. között fogjuk megrendezni a jól megszokott és megszeretett helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Az idei program nagy részét megpróbáljuk átszervezni, természetesen az összes hazai bandánkra számítunk, de a 34 nemzetközi fellépő közül lehetnek majd olyanok, akik a turnéjuk módosítása miatt kikerülnek. A változásokat szeptembertől folyamatosan kommunikálni fogjuk.

Idén február végéig rekordmennyiségben, több ezren vásároltatok jegyet az idei rendezvényre, mi pedig a befolyt összeg 80%-át előlegként tovább is utaltuk a zenekaroknak és a beszállítóknak. A fesztiválszervezéssel járó, el nem halasztható éves költségek (irodabérlet, könyvelési díj, járulékok, hirdetések stb-stb.) miatt közel 15 milliós veszteséget szenvedünk, de ahogy korábban ígértük, akkor sem maradunk egyetlen vendégünknek sem adósa, ha ezért hitelt kell felvennünk. Minden megvásárolt jegy automatikusan érvényes a jövő évre.

Azok számára, akik bizonytalanok, vagy a nehéz helyzetben szükségük van minden forintra 2020. május 15 – december 15. között biztosítjuk, hogy bármikor (!) visszaválthassák a jegyüket a TIXA külön erre a célra fejlesztett felületén – ezzel kapcsolatban hamarosan jövünk a részletekkel.

Köszönjük azt a rengeteg támogatást és biztatást, amit eddig kaptunk tőletek. Köszönjük a partnereinknek, segítőinknek, kollégáinknak, Dunaújváros lakóinak és önkormányzatának, hogy kiállnak mellettünk a legnehezebb időszakban is.

Biztosan tudjuk, hogy együtt sikerül majd átvészelnünk, és ha idén kicsit bele is halunk, jövőre főnixmadárként fogunk feltámadni, hogy ott folytassuk, ahol 2019-ben abbahagytuk!

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw