Tegnap egy Facebook-videóban, majd egy közleményben jelentette be Varga Zoltán, a Rockmaraton főszervezője, hogy idén elmarad a fesztivál, és ahogy akkor ígérte, meg is érkezett az infó az idei, kizárólag hazai zenekarokat felvonultató rendezvényről.
„2021. július 6-10. között azok számára, akik a korlátozások mellett is szerettek volna velünk idén fesztiválozni, megszervezzük a Metal Factory Fesztivált. A rendezvény nevével szeretnénk otthonunk, Dunaújváros és az ikonikus Vasmű előtt tisztelegni.
Hamarosan jövünk a nevekkel és a napi bontással, elöljáróban annyi: ugyanott, ugyanakkor, ugyanazzal a szervezői csapattal 3 színpadon 100 hazai zenekar lép majd fel.„
JEGYVISSZAVÁLTÁS – METAL FACTORY 2021
„Ahogy azt már tegnap közzétettük, 2021-ben elmarad a Rockmaraton Fesztivál.
MINDEN, AMIT A JEGYVISSZAVÁLTÁSRÓL TUDNI KELL, ITT OLVASHATÓ:
rockmaraton.hu/jegyvisszavaltas_info
Arra kérjük a bérleteseinket, aki teheti, a belépő árát ne kérje vissza, hanem váltsa támogatói merch-csomagra, ezzel is segítve a fesztivál fennmaradását – a merch-csomagok foglalása holnap indul.”