Skip to content

Rockerek a jó ügyért – Jön a ROCK AID FEST Jánossomorján!

Augusztus 1–2. között Jánossomorjai Hengermalom ad otthont a tizedik ROCK AID FEST-nek – egy különleges segélykoncert-sorozatnak, amely egy súlyosan beteg kisfiú, Vilikéért szerveződik. Vilike egy 11 éves kisfiú, aki koraszülöttként jött a világra. Születése után oxigénhiányos állapotba került, aminek következtében izomtónus-zavar alakult ki nála. Éppen ezért már csecsemő kora óta folyamatos fejlesztésekre van szüksége, és ezekre a jövőben is a lehető leghosszabb ideig szüksége lesz.

A rendezvény főszervezője nem más, mint a Fekete Bárányok zenekar karizmatikus énekese, Fehér Tamás, aki szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Elhivatottsága és odaadása példaértékű: számára ez nem csupán egy esemény, hanem személyes és családi küldetés is, amelyben a zene erejével próbál segíteni.

A két napos eseményen a hazai rockszcéna ismert nevei állnak színpadra, köztük a legendás Moby Dick, az energikus Aurora, és a sötétebb hangzásvilágot képviselő Sear Bliss – mindannyian önzetlenül, a jó ügy mellé állva.Számos zenekar közül még kiemelve: AKELA, BEERZEBUB, MIRROR, END OF PARADISE, MORTE SILMORIS, RED ROCKETS, DIRTY DOGS, FEKETE BÁRÁNYOK és még sokan mások…

A fesztivál egyik fellépője lesz a Great Escape zenekar, akik ezen az estén mutatkoznak be új felállásban. A szombathelyi banda nemcsak zenéjével, hanem aktív szerepvállalásával is támogatja az eseményt: frontemberük, Auer Máté, a Haverock Közösség Média oldal médiapartnerségében külön figyelmet fordít arra, hogy minél többen értesüljenek a segélykoncert céljáról és jelentőségéről.

A ROCK AID FEST nem csupán egy fesztivál, hanem egy közösségi összefogás szimbóluma is!

https://www.facebook.com/rockaidfest?
https://www.facebook.com/events/2491641087696892

nka