Skip to content

ROB HALFORD – „…most már olyan meleg vagyok, aki nyíltan meleg. Semmi sem árthat”

A Pride hónap alkalmából a Judas Priest frontembere, Rob Halford az Apple Music 1 Proud Radio műsorának nyilatkozott, és többek között azt is felidézte Hattie Collinsnak, amikor 1998-ban coming outolt az MTV-ben.

Gyönyörű volt. Nagyon váratlanul történt. Épp az MTV-nél voltam New Yorkban, és az akkori projektemről beszéltem, a Two-ról, amit John 5-val, ezzel a fantasztikus gitárossal csináltam. Ez egy laza beszélgetés volt, általánosságban a zenéről, a zenei irányról és az érzésekről. Én pedig valami olyasmit mondtam, hogy ‘Nos, meleg férfiként szólva, bla-bla-bla…’ És hallottam, ahogy a producer leejtette a jegyzetfüzetét a padlóra. Váratlan érte a kinyilatkoztatás… ‘Ó, Istenem, most coming outolt’. És ennyi történt…







…Aztán az interjút követően visszasétáltam a szállodába, és ez járt a fejemben: ‘Nos, ennyi volt, most már mindenki tudja’. Aztán persze megjelent a hírekben is… Hű, ott volt ez a hatalmas szabadságérzet, megszűnt minden nyomás, többé már nem lehet a hátam mögött kibeszélni, most már olyan meleg vagyok, aki nyíltan meleg. Semmi sem árthat, ennyi. Nincs több sértés, nincs több pletyka, nem mondhatsz rólam semmi negatívumot, mert az vagyok, aki vagyok.


Halford arról is beszélt, hogy mennyire szereti Lady Gagát, a metal-kedvelő popsztárt, akinek nagy LMBTQ-rajongótábora van, és hogy mennyire szeretne vele dolgozni.

Furcsa, mert csupán két nőről szoktam álmodozni, Lady Gagáról és Madonnáról. Bármelyikükkel szívesen dolgoznék együtt, mindketten hihetetlen személyiségek, de Gagával különösen, mert annyira kifejező mindenben, amit csinál. Talán egy nap majd megtörténik ez is. Nem is tudom. Még ha csak la-la-lázom egy dalban vele, nekem az is megteszi.


A Judas Priest 1980-as Grinder dala kapcsán Collins kíváncsi volt arra, hogy Halford valaha is használta-e a népszerű meleg társkereső alkalmazást, a Grindr-t.


Nagyjából öt percig használtam… Egy hotelben voltam valahol, bekapcsoltam, és kapásból jött az, hogy ping, ping, ping, ping, ping, ping… Én meg: ‘Ennek meg mi a baja?!’ Túl sok volt ott a dráma, és azonnal törölnöm is kellett. És ez aztán ígsy is marast.


Halford felidézte azt is, amikor egy míkonoszi melegklubban találkozott a Queen frontemberével, Freddie Mercuryval, még jóval azelőtt, hogy Halford coming outolt volna.

Bementem ebbe a bárba, ami egy elég kicsi hely, és zsúfolásig tele volt, a zene meg bömbölt. Pár haverommal voltam, megittunk ezt-azt, az egyik sarokban meg ott volt Fred a cimboráival. Én meg: ‘Istenem, ez Freddie Mercury. És ő meg is ismert. De tudod milyen az, amikor egy teli klubban vagy, mintha az árral szemben küzdenél… egyszerűen nem tudsz mozogni sem, mert az emberek táncolnak, tolakodnak. Szóval csak integettünk egymásnak: ‘Hogy vagy? Örülök, hogy látlak. Hívj majd fel’, ilyesmi. Ennél közelebb sosem jutottam ahhoz, hogy találkozzam ezzel a nagyszerű ikonnal.


A beszélgetés vége felé Collins megkérte Halfordot, hogy mesélje el, hogyan ismerte meg Thomast, akivel bő negyedszázada egy párt alkot. Kiderült, hogy egy meleg magazinban megjelent apróhirdetés révén jöttek össze.

Valami olyasmi állt benne, hogy aktív tengerészgyalogos keresi aktív tengerészgyalogos társait egy jó kis időtöltéshez. Nos, tudod Hattie, az a helyzet, hogy szeretem az egyenruhás férfiakat.

Szóval írtam ennek a fickónak, de nem gondoltam, hogy bármi is lesz belőle. Aztán kaptam egy levelet tőle, és totál bedobtam magam… Rob Halford vagyok, énekes, bla-bla-bla.. Fényeztem magam rendesen, mert egészen addig alig voltak kapcsolataim. Thomas egy többszörösen kitüntetett veterán, szolgált Irakban és Szomáliában. Végül Kaliforniában, Oceanside-ban találkoztam vele. Thomas elhozta egy haverját is, mert hát ki tudja mi lesz a sztoriból. Együtt vacsoráztunk, aztán az lett a vége, hogy ha jól emlékszem, 1993 vagy 1994 óta itt lakunk Phoenixben. Szóval ennek most már jó 25 éve, de inkább még több is annál.


Collins azt is megkérdezte Halfordtól, hogy van-e olyan dal, amelyről azonnal Thomas jut eszébe.


Igen a Slayertől a Reign In Blood. Vagy az Angel Of Death. Masszív, masszív Slayer rajongó volt… még most is az. A tengerészgyalogosok mindig is szerették a kemény, súlyos zenéket, és amikor megismertem Thomast, odáig volt a Slayerért. Amikor bemutattam neki a Slayeres srácokat, olyan volt mint egy tinilány, amikor találkozik Liammel a One Directionből vagy Harryvel a One Directionből.



KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. BLOODRED HOURGLASS
    The Sun Still In Me (dal)
  2. CAVALERA
    Escape To The Void (dal)
  3. MINISTRY
    Goddamn White Trash (dal)
  4. BAD OMENS x POPPY
    VAN (Live) (dal)
  5. SOFT PLAY
    Act Violently (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw