Skip to content

ROAD

Tavaly március közepén jelentette be a Road zenekar, hogy 17 év után megváltak Szabó Erik dobostól, békében, barátságban.

Azt éreztük magunkon egy ideje, hogy már nem olyan hévvel álltunk Erikkel egy-egy új kihívás elé, nem volt már az a régi tűz, az a rendületlen, együtt győzni akarás, se az a hit se az az erő, mint ami régen. Fontos, hogy az ember úgy élje az életét, azt az utat járja, ami boldoggá teszi, ahol megleli a lelki békét, ami feltölti, ami élteti!” – fogalmaztak az akkori közleményükben.

Azóta elkészült az új Road nagylemez, a Senki kedvéért nem lassítunk című album június 11-én jön majd ki, az pedig a friss információ, hogy a Road dobosa Tóth Tamás (Mytra, ex-Wisdom stb.) lett, már az új dalokban is az ő játéka hallható. Vasárnap érkezik is az első előzetes dal, a klippel kísért Igazi testvér.

Molnár Máté énekes/basszusgitáros a változásokról és Tomiról:

„Első körben nem egy új barátot, nem egy új alkotótársat kerestünk Erik helyére, hanem egy olyan embert, aki jól dobol, rendesen elvégzi a feladatát, és akiből aztán, egy hónap, egy év, akármilyen időszak elteltével akár barát és alkotótárs is válhat. Ez volt a cél. Tomit ismertük már korábbról, eredetileg ő is vidéki gyerek, jó néhányszor találkoztunk korábban fesztiválokon, ahol más zenekarokkal, akár session-zenészként dobolt, szereztünk róla információkat is, megtudtuk, hogy képzett zenész, tök jó csapatjátékos, nagyon normális figura. A többit meg úgyis az idő dönti el.

Ezt az új lemezt még mi hárman írtuk meg és raktuk össze, épp ezért is történt, ami történt, mert úgy éreztük, hogy Erikben már nincs meg az a tűz, ami bennünk megvan. Ez egy tavaly márciusi történet, illetve még korábbi is, tehát nincs köze a járványhoz, csupán a Road zenekar jövőjéhez.

Tomit eredetileg csak azzal hívtuk el egy próbára tavaly márciusban, hogy esetlegesen szükség lenne rá beugrósként néhány nyári koncert erejéig. Volt pár napja arra, hogy megtanuljon öt dalt, aztán próbáltunk, beszélgettünk, majd néhány nap múlva úgy döntöttünk, hogy vele megyünk tovább. Azóta megszületett az új lemez, amelyen még Erikkel kezdtünk dolgozni, de aztán a folyamatot már Tomival zártuk le, így ő is hozzátett ezt-azt, az első dal és klip premierje pedig vasárnap lesz.

Koncertet azóta sem adtunk vele, az ismert okokból, de amint lehetséges, újra színpadon leszünk! És reméljük, hogy így válik majd Tomiból igazi barát, igazi testvér.”
Tóth Tamás, a Road új dobosa:

„Azt biztosan elmondta már Máté is, hogy nagyon régóta ismertük már egymást koncertekről, fesztiválokról, de így is meglepett kicsit, amikor felhívott, mert egy kicsit titokzatos volt. Ráérek-e a nyáron, mert elképzelhető, hogy kisegítő jelleggel szükségük lenne egy dobosra. Miért is ne? Ez a hívás egy keddi napon történt, pénteken pedig már próbáltunk is Domoszlón, utána meg beszélgettünk. Akkor kezdett derengeni, hogy valójában többről van itt szó, mint beugrásról pár bulin. Ekkor még nem volt publikus, hogy a Roadnak új dobosa lesz. Szombaton aztán újabb hívás érkezett, jött egy újabb út Domoszlóra. Akkor lett igazán tiszta a kép, mármint az, hogy Erik már nincs, és hogy a srácok engem szemeltek ki az utódjának. Azóta együtt vagyunk.

„31 éves vagyok, Berettyóújfaluban születtem, a városi zeneiskolában kezdtem zenét tanulni, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam Debrecenben. Érettségi után a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében diplomáztam, a BA és az MA fokozat között pedig egy szemesztert New Yorkban végeztem a The Collective School Of Music-ban. Ott főleg jazz/groove zenéket tanultam, illetve egy alaposabb kirándulást tettem a polimetria és a poliritmika világába is. Dolgoztam a Miskolci Nemzeti Színházban, több ízben kisegítettem a Miskolci Szimfonikus Zenekarban, játszottam a Wisdomban, a Niburtában, de a Miskolci Big Bandben is, továbbá a Deamgrave és a K3 zenekarokból is ismerős lehet a nevem. A barcikai Mytrában 2014 óta dobolok. Budapesten élek és ott is tanítok. Magántanárként már jó ideje, nemrég pedig elindítottunk egy zeneiskolát.”

„A Road munkásságát nyomon követtem, de nem ismertem behatóan az összes dalukat, aztán ahogy elkezdtünk dolgozni az új lemez anyagán, egyre inkább elmélyedtem ebben a világban. A régi Road dalok közül olyanok váltak a kedvenceimmé, mint a Kettő bennem az én vagy a Túlzó kámfor illat (?), de volt kihívás a Sokkal jobb jónak lenni-ben is, azt is nagyon szeretem. Az új dalokon még Erikkel kezdték a munkát, de a befejezésben, a véglegesítésben már én is nyakig benne voltam. Itt-ott át is variáltunk pár dolgot, szóval elképzelhető, hogy érzékelhető lesz némi változás az eddigielhez képest, a következő albumnál pedig pláne, hiszen azt már együtt fogjuk megírni. A stúdiómunkálatok befejezése óta volt azóta klipforgatás, fotózás, és várjuk a lemez megjelenését, meg a koncerteket!”

nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw