Skip to content

RIVERSIDE – Szólóprojekt után újra stúdióban

A Mariusz Duda vezette Riverside elkezdte felvenni az új albumát, a 2018-as Wasteland utódját. A zenekar chilei koncertjét követő interjúban Mariusz a lezárások alatt írt elektronikus The Lockdown Trilogy szólóanyagáról is beszélt.

„Tinédzserként kezdtem zenélni, és ezek az első próbálkozások az elektronikus zenéhez kapcsolódtak. Míg a többiek a barátnőikkel sétálgattak, én otthon ültem és zenéltem. 1990 és 1992 között önkéntes karanténban voltam, bezárkózva az alkotásba. Aztán harminc évvel később, a pandémia által kényszerített karantén idején ismét az elektronikus zene felé fordultam. Úgy gondoltam, így tiszteleghetek a kezdetek előtt.”

„Ezekben a nehéz időkben azt, hiszem szükségét éreztem annak, hogy újra felidézzem életem azon pillanatait, amikor biztonságban éreztem magam. Szerettem volna egy kis szünetet tartani a Riverside-dal és a Lunatic Soullal is. Ez sokat segített, hogy megbírkózzak a járványhelyzettel.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw