Kiadó: Metal Blade / Írta: Gáti Viktor / 8
Tizenhat éves fennállása ötödik nagylemezével jelentkezett a Rivers Of Nihil, amely a US progresszív/technikás death metal zenekar nevét viseli. Ilyen esetekben okkal gondolhat az ember karrierösszegző, esetleg önmagukat újradefiniáló kiadványra. Brody Uttley-ék esetében valamennyire mindkettőről szó van.
A banda háza táján jelentős változások zajlottak az utóbbi években: elvált az útjuk a korábbi énekessel és ritmusgitárossal, akik helyére Andy Thomas gitáros/énekes érkezett a remek, hasonszőrű zenét játszó Black Crown Initiate-ből. Thomas egy időre ott hagyta eredeti zenekarát, de újabban ismét annak is tagja. Már vele készült 2023-ban jelen lemez nyitódala, a The Sub-Orbital Blues, ami azt engedte sejtetni, hogy Andy rögtön jelentős szerepet kap (tiszta) ének és esetleg a dalszerzés terén is. Aztán ez csak részben lett így, hiszen a komponálás oroszlánrészét továbbra is az Uttley/Biggs páros vitte, míg utóbbi az extrém vokált szintúgy egymaga vállalta.
Szerintem minden téren érdemes lett volna arrébb mozdulni, ismerve Andy adottságait és a BCI zenéjét, de a döntéshozók másképp rendelkeztek; s ez aligha zavarja a rajongók többségét. A végeredmény persze leginkább így tudott az lenni, ami: vérbeli RON magasfokon, tele vaskos riffekkel, kíméletlen groove-okkal, csontropogtató death metal támadásokkal, jócskán megtámogatva Andy tiszta hangjával, miközben a finom megoldásokra is jutott figyelem, különösen a riffek és dob-fillek terén, de az elektronikus betétekkel és a némiképp háttérbe szorult szaxofon témákkal sem vallanak szégyent. Az erősségek legnagyobb dózisban számomra a már említett ’Blues mellett a változatosságban kimagasló Despair Churchben, a líraiságot páratlan módon kezelő, idei toplistás dal Water & Time-ban és a progresszivitást kidomborító The Logical Endben mutatkoztak, de a Dustman, a Crimilnals és a House Of Light szintén tartogat emlékezetes momentumokat.
A Rivers Of Nihil rendületlenül menetel előre, ez a „túl jól” megszólaló korong pedig szép számmal tartalmaz koncertre termett nótákat, így várhatóan az élő fellépésekben sem csökken a lendület. Én személy szerint már most várom a folytatást, és bízom benne, hogy legközelebb az ’Owls’ vagy az ’Initiate világa felé halad tovább a banda.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
„Komplexitásában Devin Townsend legjobb pillanatait, hangulatában a Gojira elborultságát, brutalitásában a Meshuggah erejét idézi vissza számomra ez az album. A szaxofon használata ebben a zenei közegben pedig olyan üdítő színfolt, ami mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül.”
– Gyuricza Ferenc / 9
„A Rivers of Nihil muzsikájában én inkább a technikás vagy a direktebb death metalos vonalat bírom, az altos, posztos, fúziós, atmós színeket inkább csak csodálom. Uttley egy zseni. Most sincs másképp, roppant erejű és hangulatú anyagot, egy modern death metal szvitet alkotott.”
– Kánya Ferenc / 9
„Atmoszférikus témák bőkezű adagolásától sem visszariadó, death alapú extrém metalt rejt az album – sűrű, szövevényes, rétegzett muzsikát, amiben a legelvetemültebb blastbeatektől a dallamos énekig és az ambient részekig sok minden elfér. És ami a legfontosabb: ezekből végül kompakt, koherens nóták tapasztódnak egybe. Több, mint meggyőző.”
– Schmidt Péter / 9
„Az amcsi banda 2018-as Where Owls… albuma még mindig rengeteget forog nálam. A 2021-es The Work már nem annyira. Viszont erre a mostani lemezre jó eséllyel hasonló sors vár, mint a hét évvel ezelőttire. Basszus, mekkora hangulatok, váltások, dalok vannak már itt! Lehet, hogy a jelenlegi a banda történetének legerősebb felállása?”
– Zubor Olly / 9
„Jól átgondolt és kitalált album ez, még ha sokszor baromira nehéz is tud lenni! A Water & Time (csoda)szaxofonja és a The Sub-Orbital Blues ereje győzőtt meg végleg, hogy ez nem is hét, hanem sokkal inkább nyolc pont. Vagy kilenc? A ‘minél többet hallgatom, annál több finomságot fedezek fel benne’ tipikus esete.”
– Pintér Miklós / 8
„Továbbra is főleg a vokális résszel van bajom, bár a témák sűrűsége is kihívás a hallgatónak. Elsőre sem a brutál részek, sem a dallamosabb/tisztább ének nem ad annyit, mint azon zenekaroknál, amelyek bizonyára hatással voltak a Riversre, de több hallgatás alatt azért elkezd kibontakozni az anyag.”
– Uzseka Norbert / 8
„Alapvetően tök jó lenne, de nekem az ének néha ‘leesik’ a zenéről és b*szottul zavar.”
– Szénégető Richárd / 7
„Ez a HP elég deathmetalosra sikeredett. A Rivers jobbára pozitív élményekkel gazdagít. Ugyanakkor vannak nagyon zavaró, idegesítő, zaklatott témáik is. Természetesen én az – elég ritkán felbukkanó, viszont nagyon erős – melodikus énektémákat erőltettem volna, de srácok másképp gondolták. Sokszor nem érzem a dalrészek közötti koherenciát.”
– Cselőtei László / 6
