Skip to content

RIVERS OF NIHIL – Klipes dallal mutatkozik be az új gitárosuk

Idén tavasszal a Rivers of Nihil befejezte azokat a stúdiómunkálatokat, amelyek során rengeteg új szerzemény született. Az immáron négytagú formációban az eddigi basszusgitáros/háttérvokalista Adam Biggs új szerepkörben, énekes/bőgősként mutatkozott be. A felállásban most tűnt fel először az új gitáros, Andy Thomas (ex-Black Crown Initiate), akinek az énekhangja is főszerepet kapott az új zenékben.

A rögzített dalok közül elsőként a Sub-Orbital Blues került bemutatásra, amihez Adam Biggs a következőket fűzte hozzá:

„Ez a dal arról a kettősségről szól, hogy egy 21. századi társadalomban élünk, amely tele van tudományos és technológiai fejlődéssel, mint például a mesterséges intelligencia és az egyre kifinomultabb űrutazás, miközben a régi világ problémáinak növekvő fenyegetésével is szembe kell néznünk, mint például az irányíthatatlan kormányok és a világháború fenyegető veszélye.”

A tavaszi felvételekből fennmaradó három kislemez a zenekar következő stúdióalbumának napvilágra kerülését megelőzően fog megjelenni. Csak győzzük kivárni!