Skip to content

RIVERS OF NIHIL – A Tears for Fears ihlette a dalt

A technikás death metalt játszó amerikai Rivers of Nihil egy új kislemezdalt adott ki Water & Time címmel. A Tears for Fears zenekar által inspirált, klippel kísért szerzeményben a szaxofonos Patrick Corona is közreműködik.

„A Water & Time egy olyan dal, amit az album nagy része előtt raktunk össze – mondta Brody Uttley, a Rivers of Nihil gitárosa. – A munkacíme TFF volt, ami azt jelenti, hogy ’Tears for Fears’, mert sok szempontból úgy érzem, ez a mi próbálkozásunk arra, hogy írjunk egy nagyívű, szintetizátorokkal megtámogatott dalt, hasonlóan az ilyen jellegű zenekarokhoz. Kezdetben ez egy olyan szám volt, amit teljes egészében szintetizátoron írtam, igazából csak kísérletképpen, és nem is gondoltam, hogy ebből egy Rivers-dal lesz. Azonban amikor visszahallgattam a fő dallamot, már tudtam, hogy valami klassz dologban van részünk, így feltöltöttük ’metal zenekaros cuccokkal’, és megkaptuk azt, ami a végleges verzióban hallható.”

A szerzemény a Brody által is említett albumon, a május 30-án a Metal Blade-nél megjelenő Rivers of Nihil-en fog szerepelni.

„Ez az album megérdemli, hogy a saját nevünket viselje a címeként. Úgy érzem, ezek a dalok tökéletes elegyét adják mindannak, amit eddig csináltunk, minden felesleget levágva. Vannak technikásabb szerzemények, amelyek visszautalnak a The Conscious Seed of Light és a Monarchy hangzására, de érettebb rálátással arra vonatkozóan, hogyan kell tempót adni egy dalnak. Van rajta bőven kísérletezés is, az Owls és a The Work stílusában, viszont frissebb megközelítésben, ahogy az a zenekar mostani korszakához illik.”

RIVERS OF NIHIL – Rivers of Nihil
(05/30 – Metal Blade Records)

1. The Sub-Orbital Blues
2. Dustman
3. Criminals
4. Despair Church
5. Water & Time
6. House Of Light
7. Evidence
8. American Death
9. The Logical End
10. Rivers Of Nihil

https://riversofnihil.bandcamp.com