A Grammy-díjra kétszer is jelölt kaliforniai Rival Sons a modern rock egyik legautentikusabb hangzását képviseli, lenyűgöző tehetségük és elkötelezettségük az őszinte művészet iránt tükröződik a zenéjükben. A nyári turnéjuk utolsó állomásán, Winterbachban alkalmunk nyílt beszélgetni Jay Buchanan énekessel és Scott Holiday gitárossal a legújabb albumaik, a Darkfighter és Lightbringer inspirációiról, a lemezek által hordozott erőteljes üzenetről és rockikonokkal való turnézás során gyűjtött tanulságokról.
(szöveg: Kiss Daniella – fotó: kiadói archívum)
Legújabb albumaitok, a Darkfighter és a Lightbringer a sötétség és a fény ellentétes témáit járják körül. Mi inspirálta ezt a dualista megközelítést és hogyan befolyásolta a dalszerzési folyamatot?
Jay: „Amikor ezeknek a lemezeknek az anyagán dolgoztunk, rengeteg dolog történt a világban, különösen a koronavírus-járvány idején. Az Egyesült Államokban jelentős politikai feszültség volt, 2020 választási év volt. A választási évek gyakran előhozzák a szélsőséges elemeket mindkét oldalról, így óriási zűrzavar és megosztottság volt az országban. A magánéletemben is sok mindenen mentem keresztül; elveszítettem néhány hozzám nagyon közel álló embert. A kitartás erős téma volt az életemben ebben az időszakban. Viharos időket éltünk meg, tele nehézségekkel, amiről sokat beszélgettünk Scott-tal. Ő zenei ötleteket küldött nekem, majd együtt dolgoztunk a dalokon. Ami a dalszövegeket illeti, azok tükrözik a személyes megpróbáltatásaimat és az azt követő győzelmet, mindazt, amin keresztülmentem. 2020-ban született egy gyermekem és Nashville-ből Kaliforniába költöztem. Az egész folyamat, hogy megtaláljam a családom számára a megfelelő otthont és alkalmazkodjak ezekhez a változásokhoz, egyértelműen megjelent a zenében.”
Készítettetek néhány lenyűgöző videóklipet az új albumotok dalaihoz, például a Nobody Wants to Die-hoz. Mennyire vettetek részt a videók kreatív folyamatában és gyártásában? Vannak terveitek hasonló vizuális stílusú vagy koncepciójú klipek készítésére a jövőben?
Jay: „Nagyon is aktívan részt vettünk a videók elkészítésében, kezdve a forgatókönyv koncepciójától a storyboard megrajzolásáig. Emlékszem, hogy vázlatot készítettem olyan felvételekről. Például ahol a kamera a srácok lábai mögött van, miközben eldobják a fegyvereiket – az végül be is került a végső változatba. Nagyon élveztük, mert nemcsak mi magunk írtuk a forgatókönyvet, de társproducerei is voltunk a videónak. Nagyszerű volt a rendezőnkkel, Éli Sokhnnal dolgozni. Scott-tal már az elejétől fogva tudtuk a szerepeinket; ő volt a kemény gengszter, én pedig a mocskos prédikátor, aki Bibliából készült bombát dobál.
A második, Rapture videóhoz én írtam a forgatókönyvet és felkértem Scott fiát, hogy szerepeljen benne. Kurt Kubicek, egy közeli barátunk és a videó rendezője, kulcsszerepet játszott abban, hogy egy kisebb stábbal mindent összehozzon. Nagyon büszke vagyok arra a videóra. Azt akartam, hogy kapcsolódjon a Nobody Wants to Die-hoz, mint előzmény és Scott fia segített megragadni a gyermeki ártatlanság megfelelő hangulatát. Amikor a Bird in the Handet készítettük – ami az utolsó videó a háromrészes történetben –, szűk volt a költségvetés és tényleg az utolsó tartalékainkból éltünk, de Kurt ismét beugrott, hogy segítsen a forgatókönyv és a logisztika megvalósításában. Nagyon szórakoztató volt ezeket a videókat létrehozni, és szívesen készítenénk még többet, de úgy érzem, hogy a karakterek befejezték a történetüket.”
Scott: „A Nobody Wants to Die forgatókönyvének írását turnén kezdtük el és hihetetlen volt, hogy Jay és én szinte ugyanazt az ötletet álmodtuk meg a történetről. Kombináltuk a két forgatókönyv elemeit és szorosan együtt dolgoztunk a rendezővel, hogy életre keltsük az elképzelésünket. Én voltam a gengszter a rugós késsel, Jay pedig a prédikátor. Szórakoztató volt egymás ellenségeit játszani és a saját autóinkat használni a videóban —az én Pontiacomat és Jay Mercedesét, amit végül meg is vettem tőle.
A Rapture videó igazi szerelemprojekt volt, a barátaink segítettek a létrehozásában és Kurt Kubicek vezette a stábot. A fiam által használt robogó egy régi karácsonyi ajándék volt, ami sajnos nem élte túl a forgatást. (nevet) Amikor a Bird in the Handet készítettük, nagy terveink voltak, de nagyon korlátozott költségvetésünk, így a rendezőnknek le kellett egyszerűsítenie a dolgokat, hogy megvalósíthatóak legyenek. Az egész stáb a szokásos díjaik töredékéért dolgozott, de ez nem számított, mivel a hangsúly a művészet megteremtésén volt, nem a pénzen. Saját zsebből fizettünk rengeteg mindent, remélve, hogy később vissza is kapunk valamit, de ez nem történt meg. Ettől függetlenül a videók készítése nagy élmény volt és bár nem tervezzük ugyanannak a koncepciónak a folytatását, szívesen készítenénk még hasonló videókat a jövőben – remélhetőleg legközelebb hatalmas költségvetéssel!” (nevet)
A Rival Sons legendás zenekarokkal turnézott együtt, mint például a Black Sabbath, az Aerosmith vagy a Judas Priest. Meg tudnátok osztani néhány emlékezetes élményt vagy tanulságot, amit ezekkel a rockikonokkal való turnézás során szereztetek?
Jay: „Rengeteg emlékezetes pillanat volt. Minden alkalommal tanulsz valamit amikor ilyen hatalmas zenekarokkal találkozol. Elképesztő beszélgetésekben volt részem, amiket sosem fogok elfelejteni, legyen szó a Black Sabbathról vagy más legendás zenekarról. Lenyűgöző volt, hogy ezek az ikonok időt szántak arra, hogy olyan dolgokat mondjanak, amik megerősítettek és önbizalmat adtak nekem. Ezek a beszélgetések tényleg olyanok voltak, mintha egy mestertől tanulnál.
Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen élményeket átélhettem.
Sok ilyen tanulságot megtartok magamnak, de az egyik legjobb tanácsot a Judas Priest énekesétől, Rob Halfordtól kaptuk az első európai turnénkon. Ezen turnén koszosan és éhesen utaztunk egy furgonban, keményen dolgoztunk és Rob egyszerűen azt mondta nekünk: »Nagyszerűek vagytok; csak annyit kell tennetek, hogy együtt maradtok. Csak maradjatok együtt.« Azóta is sokszor eszembe jut ez a tanács.”
(A teljes interjút elolvashatod az októberi digitális külünszámunkban.)
