Skip to content

RISE TO FALL – A Soilwork énekesével készítettek dalt

A spanyol melodikus death metal formáció, a Rise to Fall ötödik nagylemeze június 9-én fog kijönni, The Fifth Dimension címmel, a Noble Demon kiadó gondozásában. A korong Intruder című szerzeményében a Soilwork énekese, Björn „Speed” Strid is közreműködik.

„Miután 2019 novemberében visszatértünk a Soilworkkel közös japán turnénkról, neki is láttunk az új albumunk megírásának – mesélték el a kooperáció történetét a Rise to Fall tagjai. – 2020 elején komponáltuk meg az Intruder című számot, majd beszéltünk Björnnel a Soilworkből, felajánlva neki az együttműködést. Ez volt az első dal, amit felvettünk az új albumhoz, amelyben Dann (Dann Hoyos gitáros – a szerk.) első alkalommal vett részt a dalszerzésben, és amelyben a producerünk és barátunk, Pedro J. Monge a Vhäldemarból is vendégszerepel egy gitárszóló erejéig. Ez egy nagyon komplett szerzemény, hiszen Dalay (Alain ’Dalay Tarda’ Gutiérrez énekes – a szerk.) és Björn dallamos hangjai és sikolyai keverednek benne, szuper epikussá téve a végeredményt.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw