Skip to content

REVOCATION – Ez undorító!

A technikás death metalos amerikai Revocation szeptember 26-án jelenteti meg kilencedik stúdióalbumát. A New Gods, New Masters című hanghordozó a Metal Blade gondozásában fog napvilágra kerülni.

„Úgy tűnik, mintha az istenek iránti imádat az emberek DNS-ébe lenne kódolva – mondta a lemez mondanivalójával kapcsolatban Dave Davidson, a Revocation énekes/gitárosa. – Ahogy egyre jobban megértjük a tudományt és a természetet, valamint az univerzum egészét, a régi istenek vallásai kezdenek elavulttá válni. Azonban úgy vélem, hogy a régi isteneinket újakra cseréltük: a technológiát imádjuk, és kultuszszerű bálványimádattal övezzük az újítókat. Engem is nagyon lenyűgözött a mesterséges intelligencia fejlődése, ugyanakkor mély aggodalommal tölt el, hogy mindez hová vezetheti az emberiséget, legyen szó egy technológiai disztópia lassú előretöréséről, vagy akár a fajunk teljes megsemmisüléséről.”

A hanghordozóról második ízelítőként a Cronenberged című szerzemény került bemutatásra. Akárcsak elődjében, a Confines of Infinity single-ben – amelyben Travis Ryan szerepelt a Cattle Decapitationből –, ebben a dalban is felbukkan egy vendég, mégpedig Jonny Davy, a Job For A Cowboyból. A filmrajongók pedig alighanem már a szám címéből rájöhettek, hogy mire is számíthatnak a David Brodsky által rendezett videókliptől.

„Hatalmas sci-fi horror rajongó vagyok, és imádom a body horror műfaját, amelynek megteremtésében David Cronenberg kulcsszerepet játszott – folytatta Dave Davidson. – Így ez az én tisztelgésem az ő munkássága előtt. Továbbá, külön jár a köszönet a Rick és Morty sorozatnak a dalcímhez nyújtott inspirációért. A Cronenberged videója tele van véres jelenetekkel és praktikus effektekkel. Hihetetlen élmény volt egy mini sci-fi horrorfilmet készíteni ehhez a dalhoz. Igazi élvezet volt átváltozni egy ocsmány csápos szörnyeteggé. Már akkor tudtam, hogy jól alakulnak a dolgok, amikor a My Good Eye filmes stábjának tagjai öklendezni kezdtek attól, hogy mennyire undorító volt ez az egész még a képernyőn kívül is.”

REVOCATION – New Gods, New Masters
(09/26 – Metal Blade Records)

1. New Gods, New Masters
2. Sarcophagi of the Soul
3. Confines of Infinity
4. Dystopian Vermin
5. Despiritualized
6. The All Seeing
7. Data Corpse
8. Cronenberged
9. Buried Epoch

https://revocationband.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a júniusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw