Az amerikai Restless Spirit 2015 óta működik, de a Restless Spirit nevet 2018 óta használják. Ugyan a zenekarra a sokszor alkalmazott stoner/doom címkét aggatták, a Restless Spirit jóval keményebb, vaskosabb hangzással bír a zsáner legtöbb csapatánál. Paul Aloisio gitáros/énekes riffjei mennydörögnek, a zene olykor eléri a High Of Fire súlyosságát, de a produkció tisztább, mint amit Matt Pike zenekarától ismerünk. Afterimage címmel a harmadik lemezt hallgathatjuk.
A trió szeret halkabban, visszafogottan is pengetni, azonban amikor metalos fokozatba kapcsolnak, ott rendkívül vérbő és intenzív a játék. A hangzás kimondottan fémes, itt nincsenek sivatagok, szélfútta ördögszekerek, meg spanglifelhő; a Restlett Spirit zenéje vaskos metal, aminek megvan a dinamikája és a hangulatos oldala is, és akár kisebb jammelésnek is beillő részeket is felmutathat – Hells Grasp. A ritmusszekció is kitesz magáért: Jon Gusman dobolása, valamint Marc Morello basszusjátéka masszív alapot képez Aloisio Sabbath-iskolán nyugvó, ám azt szolgaian nem másoló riffeléséhez, szólóihoz, témabontogatásaihoz.
El tudom képzelni, hogy a Restless Spirit masszív triózenéje nagyon nagy erőt szabadíthat fel élőben. Aki kedveli a New Orléans-i hangzást, vagy olyan csapatokat, mint az Orange Goblin, a Restless Spirit lemezét sem fogja behajítani a sarokba. Egyes részletek Zakk Wylde szólóanyagait is eszembe juttatták, bár ennél a csapatnál másmilyen az, amikor a kezek elszaladnak a gitár húrjain. Aloisio hangjára is mondhatjuk, hogy van köze Ozzyhoz, de ez stílusjegy, ehhez a zenéhez más jellegű ének nem nagyon illene.
Illusztris vendégek is színesítik jelenlétükkel a lemezt: A The Fatalistban maga Wino (The Obsessed) gitározik, a Shadow Command pedig Mike Hill hangjával gazdagodott. Egy szó, mint száz: az Afterimage-en a Restless Spirit őserejű heavy metalt játszik.
