Skip to content

REASON – Minőségi bánatmetal, dalpremier a pénteken érkező lemezről: Rise

The Divine Rest címmel október 9-én pénteken jelenik meg a dark metal vonalas, idén 25 éves Reason új albuma – az októberi HammerWorld magazin egyik extra CD-mellékleteként.

A Nail Records gondozásában megjelenő lemez továbbra is előrendelhető – egyedileg és különböző csomagokban is.

Friss előzetesként ismerkedj meg a szöveges videóval kísért Rise dalukkal, amely a vak hittel, hiába várt feltámadás témáját boncolgatja, a zenekar elmondása szerint elsőként ez készült el az új album tételei közül.

A 8+1 dalos kiadvány felvételei a szentendrei RX-stúdióban, illetve a budapesti Sanctuary of Dionysusban zajlottak. Első előfutár gyanánt a Káin és Ábel történetét feldolgozó Brother dalnak az eredeti, még 2017-es keverése kapott egy új köntöst, azaz dögösebb és súlyosabb hangzást a szegedi Miracle Soundban, ahol Vári Gábor készítette el a remixet és a remasztert. A The Divine Rest lemezen olyan remek zenészek és énekesek közreműködnek majd, mint Kátai Tamás (Thy Catafalque), Mikus Tamás (Agregator) és Pettenkoffer Zsófi (Herself).


www.facebook.com/reasonmetal



REASON – Rise (szöveges videó a 2020-as albumhoz)



REASON – Brother (szöveges videó a 2020-as albumhoz)







REASON – The Divine Rest
(10/02 – Nail Records)

01. Messiah
02. Silent Earth
03. Brother
04. Wrong Heaven
05. Rise
06. Titans
07. We, Creators
08. The Divine Rest
09. War Within (bónuszdal)



Előrendelés

Lesz lemezmeghallgatós ‘release party’ is a budai Vokál Rock Bistróban, október 9-én.


Hallgasd meg a zenekar tagjaival és a lemezen közreműködő zenészekkel, énekesekkel együtt az idén 25 éves Reason új albumát, a The Divine Rest lemezt! Bemutatjuk a dalokat, mesélünk a lemez és a gyönyörű borító születéséről, és természetesen vásárolhatsz is a HammerWorld Magazin mellékleteként is megjelenő korongokból! A minőségi bánatmetalhoz minőségi étel és ital is dukál, méghozzá az ország legjobb gasztro rockkocsmájában, a Vokál Rock Bistróban!




A zenekar egy lemezhallgatós release party-t is szervezett a budai Vokál Rock Bistróba, október 9-re.











A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw