Skip to content

RAVENOIR: Cultus Inferni

A cseh death metal színtér jó pár kiemelkedő formációt kiontott már magából, így hirtelen talán elég, ha csak a Krabathor vagy a Hypnos nevét említem. De az utánpótlás sem tűnik rossznak, amit ismertetőnk szereplője, az Alesh A.D. által működtetett Ravenoir is bizonyít.

A brnói projekt eddig két albumot tudhat magáénak (The Darkest Flame of Eternal Blasphemy – 2021, In the Womb of Sin – 2022), amelyeken gyaníthatóan egyfajta blackes, death metal volt hallható. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy még manapság is a blackened death stílusmeghatározás él a formációval kapcsolatban.

Pedig a Cultus Inferi véleményem szerint sokkal inkább hajlik a doom, mint a black metal felé – a mindvégig markáns death metalos hangzásvilág mellett. Megfontolt tempóban, súlyos megszólalás kíséretében adagolja a mondanivalóját a gitáron és billentyűkön is közreműködő Alesh A.D. – a vendégként kisegítő dobos Zbyněk Husa, a bőgős Igor Hubík és a szólógitáros Jiří Háb társaságában. A dalok hangulata engem a Morbid Angelre emlékeztet, igaz, szó sincs konkrét másolásról.

A nótaszerkezetek tekintetében sem akar versenyre kelni egyik pályatársával sem a Ravenoir, sokkal inkább a kellemes atmoszférák megteremtése a cél, az ízlésesen elhelyezett billentyűszőnyegeknek köszönhetően. A lágyabb hangszínek tökéletes kontrasztot alkotnak a súlyosan megszólaló húrosokkal, illetve a lassú, artikulált hörgésekkel.

És még ha ez a hanghordozó nem is szabadít a világra egy újabb Blessed Are the Sicket, az simán benne van a pakliban, hogy a Ravenoir rajongói a Cultus Inferi dalai között fognak majd rátalálni örök kedvencükre.

Ez egy mind zeneileg, mind hangulatilag jól összerakott korong, amely továbbra is magasan tartja a cseh death metal zászlaját.

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw