Húsvét ugyan már elmúlt, de az elektronikus pop-metalt nyomató Rabbit Cult most mégis visszahozza nekünk a nyuszis hangulatot. A Salla-Marja Hätinen és Marianne Heikkinen alkotta páros a Bunny Anthem című kislemezével és annak szöveges videójával idéz elő némi meghökkentést. Ez az első szerzemény, amelynek producerei a duó tagjai voltak. A keverés és a maszterizálás Oscar Nilssonnak köszönhető, aki korábban többek között a The Halo Effecttel és a The Haunteddel is dolgozott együtt.
„A Bunny Anthem az első szám, amit Marianne írt a Rabbit Cult számára – mondta Salla-Marja Hätinen. – Egy autóbalesetet követően épp el volt törve a kulcscsontom, a műtét előtt pedig azt mondtam Marianne-nek, hogy addig komponálhatna nekünk egy dalt. Ő pedig azzal mutatta meg a számot, hogy ’ezt aztán soha nem fogjuk kiadni!’. Fogalmam sem volt, mire számítsak, mert korábban alig hallottam Marianne demóit. De amikor meghallottam, azonnal teljesen beindultam.”

Marianne tehát kénytelen volt elállni az elhatározásától. A dalban gyorsan kialakult az erős kontraszt a dallam és a dalszöveg között – ez az ironikus, kiforgatott, veszélyes hangulat és ellentmondás új szintre emelte a számot.
„Így utólag visszatekintve a Bunny Anthem tökéletesen összefoglalja mindazt, amit a Rabbit Cult és a nyuszi metal képvisel számunkra – vette át a szót Marianne Heikkinen. – De amikor ezt a dalt készítettem, egyszerre voltam izgatott és kicsit szégyenkeztem is. Arra gondoltam, hogy szabad-e egyáltalán ilyen számot csinálni? Emlékszem, mekkora nehézséget jelentett, hogy lejátsszam a demót Sallának. A szégyen enyhítésére még azt is hozzátettem, hogy ’ez csak vicc’.”
A duó tagjai eddig két kislemezt adtak ki, a Cute AF és a Pink Rifle címűeket, ám ezek máris hatalmas mérföldkövet jelentettek számukra, hiszen többek között előzenekarként is felléphettek a Lordi finnországi koncertjein. És nincs megállás, az elkövetkezendő hónapokban újabb nagyszabású fellépésekre kerül majd sor.
