73 éves korában elhunyt Puttony, a „Rockerkirály”, azaz a kaposvári születésű Tóháty László, aki a 80-as évek legelején a HIT zenekar frontembere volt.
A HIT-nek a sikerei ellenére is csak úgy jelenhetett meg a nagylemeze 1984-ben, hogy Bodnár Attila (később Modern Hungária) lett az énekesük.
Puttony addigra már Nyugat-Európába távozott, majd 13 éven át az USA-ban élt. Miután hazatért, a HITtöbbször is próbálkozott együtt dolgozni vele, de ez számos ok miatt nem jött össze, majd Puttony egy HIT-Rock nevű csapattal klubozott, kalandos életét pedig egy Mi van a puttonyban? című könyvben örökítette meg.
HIT1980
A HIT legismertebb dala, Mr. Basary (Babári József) énekével