Skip to content

PURGE OF SANITY – Az elnyomással szemben

A metalcore vonalas Purge of Sanity leszerződött a Seek and Strike kiadóhoz. A banda már az új kontraktus keretein belül adta ki Candescent című kislemezdalát, amely az augusztus 1-jén megjelenő The Expense of Striving To Heal EP-jén fog szerepelni.

„Ez több mint egy mérföldkő, ez az alapja mindannak, ami ezután következik – tették hozzá a Purge of Sanity tagjai a szerződéskötéssel kapcsolatban. – Számunkra ez nem csupán egy kiadói szerződés, hanem a megfelelő partnerség a megfelelő időben. A Seek and Strike azt a támogatást, struktúrát és hosszú távú víziót nyújtja, amit mindig is kerestünk. Mivel van tapasztalatuk a mai kemény zene legizgalmasabb neveinek támogatásában, tudjuk, hogy a lehető legjobb kezekben vagyunk ahhoz, hogy továbbvigyük a hangzásunkat, bővítsük az ismertségünket, és kihozzuk a maximumot ebből a projektből. Ez valami nagyobb dolog kezdete, és mi még csak most melegítünk.”

A Candescent című dalhoz készült egy videóklip is, amely lentebb megtekinthető.

„Az első kislemezünk, a Candescent egy felhívás az ellenállásra minden olyan ember érdekében, akit elhallgattatnak vagy megölnek pusztán azért, mert önmaga. Kifejezi az elutasításunkat a fennálló renddel szemben, és reményt nyújt minden olyan fiatal számára, akit bántanak vagy megölnek a neme, a bőrszíne vagy éppen a társadalmi helyzete miatt.”

Az augusztus 1-jén megjelenő EP öt szerzeményt fog felvonultatni.

„Ez az egész EP magában foglalja minden érzésünket egy olyan világgal kapcsolatban, amely elnyomja, elhallgattatja és megszégyeníti mindazokat, akik nem arra születtek, hogy engedelmeskedjenek a kifacsart szabályainak. Kifejezi a küzdelmünket a remény megtalálásáért, valamint azt a mindent felemésztő dühöt, amely arra sarkall, hogy helyesen cselekedjünk, magunkért és embertársainkért. Ez az EP számunkra egyfajta megújulás, azzal a céllal, hogy modern és intenzív hangzást érjünk el, újraalkotva azt a pezsgést, amit a metal zene és más stílusok fúziója képvisel.”

PURGE OF SANITY – The Expense of Striving To Heal EP
(08/01 – Seek and Strike)

1. The Light You Won’t See
2. Candescent
3. Mediocre
4. Malignant Flowers
5. The Expense of Striving to Heal

KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma