Skip to content

PUNCHING MOSES – Menekülés a mauzóleumból

A clevelandi Punching Moses március 8-án adja ki Live Short And Suffer című albumát, amelyről az Escape The Mausoleum dal máris megismerhető.

„Az Escape The Mausoleum egy tisztelgés a Fantazma című film előtt – vázolták fel a szerzemény mondanivalóját a Punching Moses tagjai. – A dal azt a hátborzongató utazást írja le, amit a halottak tesznek meg, hogy végül a Magas Ember apró rabszolgáivá váljanak az ő bolygóján. Mindezt a film főszereplőjének, Mike-nak a szemszögéből, akinek a temetkezési vállalkozó házában kell eligazodnia, és persze ’elmenekülnie a mauzóleumból’! A videónak azonban ehhez vajmi kevés köze van, hiszen tudjátok: mi bolondok vagyunk. A klip egy gyilkossági misztérium egy élő showba olvasztva, ami alapvetően a zenekar korábbi tagjait hozza össze, akiket szép sorban megöl egy Tony Erbának látszó személy (a zenekar legújabb tagja, aki korábban a 9 Shocks Terror, Face Value, Amps II Eleven tagja volt), egy kis szösszenettel az egyik kedvenc témánkból, a kábítószerrel való visszaélésből. A történetvezetés csak egyfajta szórakoztató dolog akart lenni, ami a nézőket valamilyen vizuális utazásra viszi, ahelyett, hogy csak Fantazma filmrészletek vagy egyszerű élő zenekari felvételek lennének benne. Mindent a Punching Moses írt és adott elő, sok kreatív segítséggel Sean Biloveckytől (Frayle), aki az egészet forgatta, rendezte és vágta.”

PUNCHING MOSES – Live Short And Suffer
(03/08 – Seeing Red Records)

1. Story of All Time
2. Grimm Reailty
3. Blisters
4. The Kill
5. Shadows on the Wall
6. Gore Bazaar
7. Let’s Destroy Society
8. Catatonic State
9. Dividing Lies
10. Escape the Mausoleum

https://punchingmoses.bandcamp.com/album/live-short-and-suffer

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw