Skip to content

PROTECTOR – Dalpremier a kultikus thrash brigádtól: Pandemic Misery

Excessive Outburst of Depravity címmel július 1-jén jelenik meg a thrash veterán Protector új stúdióalbuma, amely már a negyedik lesz a 2011-es hivatalos visszatérés óta. Máris meghallgatható az első előzetes dal, a Pandemic Misery.

A Protector eredeti énekese, a Svédországban élő Martin Missy már 2006-tól rendszeresen fellépett a Martin Missy and the Protectors nevű csapatával, majd 2011-től már a 2003-ban feloszlott Protector nevét alkalmazta a Protectors svéd zenészeivel, a visszatérő album pedig 2013-ban jött ki Reanimated Homunculus címmel.

2016-ban megérkezett a Cursed & Coronated című album, 2019-ben pedig a Summon The Hordes.


Martin Missy:
Azt hiszem, hogy a Protector összes eddigi felállása ugyanolyan szinten volt, csak ez a mostani hosszabb ideje van együtt, mint bármelyik másik – egész pontosan 16 éve, ha beleértjük azt is, amikor még Martin Missy and the Protectors néven játszottunk.

Igazából nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetünkkel. Háromévente adunk ki egy-egy albumot, mellette pedig ott a munkánk és a családunk. Ez egy jó megoldás mindannyiunk számára.



www.facebook.com/Protector.666not777



PROTECTOR – Pandemic Misery
(a 2022-es Excessive Outburst of Depravity album előzeteseként)






Martin Missy – énekes
Michael Carlsson – gitáros
Mathias Johansson – basszusgitáros
Carl-Gustav Karlsson – dobos





PROTECTOR – Excessive Outburst of Depravity
(07/01 – High Roller Records)

01. Last Stand Hill
02. Pandemic Misery
03. Referat IV B 4
04. Open Skies and Endless Seas
05. Infinite Tyranny
06. Perpetual Blood Oath
07. Thirty Years of Perdition
08. Cleithrophobia
09. Toiling in Sheol
10. Shackled by Total Control
11. Morse Mania









KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw