Kiadó: Epitaph / Írta: Gáti Viktor / 8
A könnyűzene történetének egyik legtalálóbb nevével rendelkező Propagandhi a Comeback Kid mellett a kanadai punk/HC szcéna egyik legkarakteresebb bandája, amely a kilencvenes évek elején a hardcore zenék új hangnemét honosította meg. Korai albumaikon – mint a How to Clean Everything (1993) – a szatirikus társadalomkritika és a pörgős dallamosság még könnyedebb hangvételben jelent meg, de az évek során egyre komplexebb és súlyosabb muzikális nyelvet alakítottak ki. Az Today’s Empires, Tomorrow’s Ashes (2001) már messze túlmutatott a műfaji korlátokon: thrash és progresszív hatásokkal bővült a paletta, miközben a dalszövegek mélyen beleásták magukat az antikapitalista, állatjogi és egyéb fajsúlyos témákba. A Supporting Caste (2009) és a Failed States (2012) a megérett korszak darabjai, amelyek intellektuális súlyukkal és technikai precizitásukkal lépnek szintet a punk színtér sablonjaihoz képest. Előző lemezük, a Victory Lap (2017) önreflektív, dühös, mégis megfontolt módon szólal meg – a zenekar nem pusztán kommentálja a világot, hanem könyörtelenül szembenéz saját szerepével is benne.
Itt veszi fel a fonalat a brigád a közel nyolc év után érkező At Peace dalcsokorral. Már a Guiding Light című indításból sejthető, mit várhatunk a következő háromnegyed órában. Ez a terjedelem elég szokatlan az ilyesfajta zenénél, viszont a nyolc év kihagyás tekintetében már érthető. Azért néha leül a lendület, de a lemez eleje, közepe, vége is érdemes a figyelemre. Visszatérve, a nyitány egy fifikás riffel csap a lovak közé, érkezik a crossover-thrash csépelés és Chris Hannah gitáros/énekes egy kopottasabb Téglás Zolira emlékeztető melódiái. A tizenhárom tételben rendre találkozunk hasonlóan okos ritmusváltásokkal, hatásos dallamokkal, ízléses, organikus effektekkel, mindezt arányos, áttekinthető, egészséges tisztaságú hangzásba csomagolva. Számomra a legélvezetesebb pillanatokat a szintén ügyes megoldásokat hozó Cat Guy, a lebegős Stargazing, a kompakt, egyben méregerős God In Avarice, az elegánsan arcbamászó Day By Day és a megint fokozottan sokszínű, eléggé érzékletes című Something Needs To Die But Maybe It’s Not You tartogatta.
Gyanítom, hogy aki jobban kötődik a Propagandhi által képviselt színtérhez, még inkább lepadlózik a csapat munkásságától, és simán rádobja akár a tízest az At Peace-re. Én mint egy érdekfeszítő, egységesen magas színvonalú poszt-HC anyagként tekintek rá, amit majdhogynem olyan szívesen veszek elő újra a későbbiekben, mint egy The Idoru- vagy Ignite-lemezt.
–
A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
–
„A nyitással kicsit megijesztettek a kanadai punkok, de az At Peace/Cat Guy kettőstől kezdve helyreállt a rend. Néhol olyan szálkás és nyers a hangzás, mintha az ember egy kazettás magnóval rögzített próbatermi felvételt hallgatna, de nem baj: a Propagandhi (jaj, ez a név!) önmaga természetes zsenialitásban tündököl!”
– Pintér Miklós / 10
„Sokoldalú, eklektikus zene. A punk/thrash-gyökereiket le sem tudnák tagadni, de jóval többről szólnak már, azt meg, hogy politikai töltete van a muzsikájuknak, akkor is érteném, ha nem érteném. Prog punk! Jó cucc.”
– Kánya Ferenc / 9
„Akkor alakult a banda, amikor az első Metallica Hungarica napvilágot látott! Nos, ez a zenén egyáltalán nem hallatszik. Kortalan, egyszerű, de élvezhető punk rock erős (balos) politikai töltéssel. Ha valahol szólna, nem kapcsol(tat)nám ki, bár az üzeneteik nem feltétlenül nekem szólnak.”
– Cselőtei László / 8
„Érdekes zene ez; olyasmi, mintha egy lazább megközelítésű Paradox találkozna a Helmettel.”
– Kiss Gábor / 8
„Eklektikus, jó nyersen megszólaló zene ez punk/hardcore, thrash és némi alteros összetevőkből összefőzve – alkotói nem patikamérleg segítségével, hanem hallhatóan zsigerből és ösztönből dolgoztak. Van benne fantázia meg lendület, és ez az organikus sound is tetszik. SOAD-fanok előnyben!”
– Schmidt Péter / 8
„A név gyilok, a zene tök érdekes, sok minden van benne az old school techno thrashtől a ’90-es éveket idéző agyas rockon át a punkig. Szokni kell még, lehet, idővel emelkedik a pontszám.”
– Uzseka Norbert / 8
„Ösztönös, zsigeri zene, nagy megfejtések nélkül. Vannak egészen érdekes, már-már izgalmas húzásaik, de középszerű megoldásaik is.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy a Propagandhi zenéje eddig nem igazán jutott el hozzám. Mostantól se nagyon fog, de azt meg kell hagyni, hogy azért vannak az At Peace albumon olyan riffek és témák, amelyek még ezzel a fajta megszólalással is képesek voltak mozgásra invitálni a ’bólogató’ nyakizmaimat.”
– Zubor Olly / 7
