Skip to content

PRONG – Itt a State of Emergency album címadó dala

Megjelent a Prong tizenharmadik stúdióalbuma, a State of Emergency! A Steamhammer/SPV gondozásában napvilágra kerülő korong producere Steve Evetts (Sepultura, The Dillinger Escape Plan) volt.

„Ez egy nagyon is Prong-os lemez! – mondta a hanghordozóról a zenekar alapító énekes/gitárosa, Tommy Victor. – Véleményem szerint totálisan műfajokon átívelő, és határozottan figyelmen kívül hagyja mindazt, ami manapság odakint zajlik. Én mindenféle zenét szeretek. Ez a lemez maximálisan tükrözi mindezt, hiszen sok különböző aspektust foglal magába. Ugyanakkor a State Of Emergency nagyon is gitárközpontú, és tipikus mintapéldája a stílusomnak.”

A lemez megjelenését a címadó tételhez készült szöveges videó bemutatásával tették ünnepélyesebbé a zenekar tagjai.

„A címadó State of Emergency egy kissé klasszikus Prong-stílusú groove metal számnak mondható, de súlyosabb annál – tette hozzá a dalhoz Tommy Victor. – Ennek a szövegét írtam utolsóként az albumhoz. Szerettem volna egy olyan számot készíteni, amely összefoglalja a többi dal szövegét, és amely a borítót is meghatározza. Amit végül kaptunk, az az orwelli, disztópikus valóság ábrázolása, amellyel szembe kell néznünk. Az egész meglehetősen sötét, fenyegető és súlyos!”

PRONG – State of Emergency
(Steamhammer/SPV)

1. The Descent
2. State of Emergency
3. Breaking Point
4. Non-Existence
5. Light Turns Black
6. Who Told Me
7. Obeisance
8. Disconnected
9. Compliant
10. Back (NYC)
11. Working Man (Rush cover)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw