A blackened death metalos finn Progeny of Sun szeptember 5-én adja ki második, Prophets of the Void című albumát az Inverse Records gondozásában. A most megjelent Decimation című kislemezdalnak köszönhetően némi ízelítőt kaphatunk abból, mire számíthatunk a bandától a továbbiakban.
„Niko (Niko Aromaa énekes – a szerk.) szépen megkérdezte Jonitól (Joni Kiviniemi gitáros – a szerk.), nincs-e kedve egy olyan rendes, pumpálós számot írni, amitől nem hűl ki az ember a színpadon – mondta Jaakko Hautamäki, a Progeny of Sun gitárosa. – Én csak lestem a telefonomat, hogy megint mi a fene ez a felhajtás. Joni írt egy dalt, Niko pedig máris elkezdte rá írni az éneket. Pepe (Juha Peura dobos – a szerk.) úgy vehette fel a dobokat, ahogy csak akarta, feltéve, ha az pontosan úgy szól, ahogy azt Joni az egérrel bepötyögte a demóban. Végül én is próbáltam hozzájárulni a közös munkához azzal, hogy hatalmas szintetizátorrészeket pakoltam a dalba. Igaz, csak egy maradt benne, de valamit nekem is tennem kellett. Töle (Tuomi Tolkki basszusgitáros – a szerk.) már évek óta panaszkodott, hogy a számokban lehetne egy kicsivel több kihívás is. Joni megenyhült, és rögtön két basszusszólót is beletett a dalba. Niko pedig meglepően kedves volt, és rekordmennyiségű háttérvokált adott Tölének, amelyek közül néhány még szólórésszé is vált. Így született meg ez a szám, és ami a lényeg, hogy most már a basszusgitárosunknak is van valami jó kis elfoglaltsága a koncerteken.”
PROGENY OF SUN – Prophets of the Void)
(Inverse Records)
1. Swarmspawn
2. Penance
3. Worldstone
4. Decimation
5. Colonus
6. Lifeless Light
7. Sun and Moon
8. Circle of Keres
9. Diary Ender
10. Deface
11. Rain for Discouraged
12. Forsaken Brigade
