Metal Commando címmel egy új stúdióalbummal jelentkezik július 24-én a Primal Fear, és máris megismerkedhetsz a klippel kísért második előzetes dallal, az I Am Alive-val. A Nuclear Blast kiadóhoz visszatért német power metal brigádnak ez lesz a 13. albuma, a producer a basszer Matt Sinner volt, a keverést pedig Jacob Hansen végezte.
Matt Sinner: „Meglehetős biztonsággal mondhatom, hogy a Metal Commando egy csúcs lemez lett, talán az eddigi legerősebb anyagunk. Tökéletesen keveredik rajta az, ahonnan jöttünk, valamint a mai világunk. Az egyensúly is tökéletes és mindenki maximálisan teljesített a stúdióban. Már az első amerikai turnénkon úgy neveztek minket, hogy a ‘Germán Metal Commando’… Fogalmam sincs, ez honnan is jött, de rajtunk ragadt, ehhez a lemezhez pedig nem is találhattunk volna jobb címet ennél.”
A Primal Fear már tavaly bejelentette, hogy az őszi Európa-turnét a Freedom Call társaságában nyomják majd végig. A Metal Commando Over Europe turnénak lesz budapesti állomása is, október 8-án a Barba Negrában. Reménykedjünk…
www.facebook.com/PrimalFearOfficial
A koncert Facebook oldala
METAL COMMANDO OVER EUROPE 2020
PRIMAL FEAR
FREEDOM CALL
+ Scarlet Aura (RO)
2020. október 8.
Barba Negra
jegyárak:
– normál: 5.900 Ft
– október 1-től: 6.900 Ft
PRIMAL FEAR – I Am Alive (a 2020-as Metal Commando albumhoz)
PRIMAL FEAR – Along Came The Devil (szöveges videó a 2020-as Metal Commando albumhoz)
PRIMAL FEAR – Metal Commando
(07/24 – Nuclear Blast)
01. I Am Alive
02. Along Came The Devil
03. Halo
04. Hear Me Calling
05. The Lost & The Forgotten
06. My Name Is Fear
07. I Will Be Gone
08. Raise Your Fists
09. Howl Of The Banshee
10. Afterlife
11. Infinity
Bonus-CD (Ltd. Edition 2-CD-Digipak)
12. Rising Fear
13. Leave Me Alone
14. Second To None
15. Crucify Me