Skip to content

PRIDIAN – Az igazi erő belülről fakad

A metalcore vonalas észt Pridian egy új kislemezdalt adott ki Idoldust címmel. A Near Dark című kiadványt követő szerzemény keverését és maszterelését Matt Thomas végezte el.

„Az Idoldust a hatalom külső szimbólumainak megdicsőítésére való emberi hajlamról szól, anélkül, hogy felismernénk, hogy az emlékművek és alakok csupán a teremtőik tükörképei, és hogy az igazi erő minden egyes emberben belülről fakad” – tették hozzá a kompozícióhoz a formáció tagjai.

A Pridian tagjai jó másfél hónappal ezelőtt jelentették be, hogy leszerződtek a Century Mediához, így a 2025 folyamán megjelenő, egyelőre cím nélküli albumuk is az 1988-ban alapított lemezkiadónál fog megjelenni.

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy lemezszerződést kötöttünk a Century Media Recordsszal, ami hatalmas előrelépést jelent a Pridian történetében – olvasható a zenekar közleményében. – Zenei ízlésünk javarészét éppen azok a zenekarok formálták, akik ezzel a kiadóval állnak szerződésben, így ez egy valóságos ’a kör bezárult’ pillanat a számunkra. Észtország kicsiny, de növekvő metal szcénájának feltörekvő zenekaraként hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy segíthetünk egyengetni az észt metal útját, és megmutathatjuk a világnak, hogy mit is tud valójában a Pridian.”

„Izgatottan várjuk, hogy a karrierjének ebben a korai szakaszában együtt dolgozhassunk a Pridian zenekarral – tette hozzá a Century Media A&R menedzsere, Mike Gitter. – A Pridian egy hihetetlenül előremutató és előrelátó észt zenekar, amely megtestesíti azt, amiben a Century Media a kezdetektől fogva nagyszerű volt: felismerni és részese lenni a hosszú karriert befutott zenekarok fejlődésének és útjának – közülük sokan a kezdetek óta velünk vannak. A Pridian ennek a legjobb aspektusait hordozza magában, és fergeteges jövő áll előttük.”

https://pridianmusic.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw