Skip to content

POWER – Új klipes dal a mosonmagyaróvári heavy metal csapattól: Mélyben

Mélyben címmel egy videoklippel kísért lírai dallal és videoklippel jelentkezett a Power. A Világi Zoli dobos/énekes (Fáraó, Obstruction, ex-DemonLord) vezette mosonmagyaróvári heavy metal csapat 2013-ban adta ki a Tükrök című debütáló albumát, ez a friss akusztikus nóta pedig a várhatón idén megjelenő, egyelőre cím nélküli második Power lemezük előfutára.

Világi Zoli: „Egy rendkívüli dallal jelentkezünk most, ugyanis a zenei részeit, a dallamait még egészen kisgyerekként álmodtam meg. Pontos évet nem tudok mondani, de ez úgy 30-32 éve volt… Állandóan motoszkált a fejemben… Akkoriban egy Arany János verset zenésítettem meg és amikor elkezdett összeállni a második nagylemezünk anyaga, tudtam, hogy ez a dal annyira különleges, hogy egyszerűen nem tudom elfelejteni. Írtam is hozzá egy szöveget, Sándorunk (Németh Sándor gitáros) pedig hozzátette a zenei csemegéket és már el is készült. Erős dal, komoly mondanivalóval.”


www.facebook.com/PoWeR.zenekar.movar

Ami a hangzást illeti, több szakemberrel is próbálkoztunk, például Roland Grapow-val (Masterplan, ex-Helloween), aki egy végtelenül kedves ember, de végül Simon Steve (Simi) és a No Silence Stúdió lett a befutó. Az egész új lemezt nála rögzítjük majd.

Egyelőre még cím nélküli kettes albumunk – ezt a lassú dalt kivéve – pörgősebb, lendületesebb lesz, mint az első, sokat egyszerűsítettünk a témákon, igazi dallamos heavy metal lemez lesz, pont olyan, amiből itthon nagyon kevés van. Az új klipet a Bedi Filmstúdió készítette. Köszönjük mindenkinek aki valamilyen formában is támogatni tudta a Power zenekart! Megyünk tovább: 2020-ban is METAL van, MESE Nincs!



POWER – Mélyben (2020, lemezelőzetes)

A Tükrök című debütáló nagylemez óta a Power már több új dallal jelentkezett, a Láng és az Utolsó felvonás mellett 2018 végén a Te meg én című nótájuk lett az akkoriban első osztályba feljutott mosonmagyaróvári női kézilabda csapat indulója. A videó elkészítésében a szurkolók, a helyi B-közép is részt vett.









A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
HAJÓGYÁR x hw