Skip to content

POKOLGÉP – Tűzben edzett hangok és új lendület

(fotó: Máté Bence)

A Nem ért engem a világ után egy újabb szám érkezik holnap (szept. 12.) este a Pokolgéptől Amíg a tűz tombol címen. A szeptember 13-án megjelenő Nem ért engem a világ kislemez második számának szövegét Molnár Máté, a Road frontembere írta, és kiválóan egészítette ki a Pokolgép zenei világának alapvető elemeit. A dal mondanivalója aktuális, napjaink kihívásaira reflektál, miközben megőrzi a heavy metal műfaj lényegi vonásait. A szám egy videóklip keretében debütál, amiről a következőket osztotta meg Kukovecz Gábor zenekarvezető:

„Egy klip is készült hozzá, hála a GrundRecords-nak – ezúton is köszönjük szépen! A videót Farkas Péter Gábor készítette, aki ragyogó munkát végzett, végig nyitottan és konstruktívan állt hozzá az egész projekthez. Meghallgatta az összes kívánságunkat és teljesítette is, ami lehetséges volt. A végeredmény pedig úgy gondolom, hogy kellőképpen lendületes lett, ráadásul hűen tükrözi a banda zeneiségét és azt az attitűdöt, amit képviselni szeretnénk. Egy igazi heavy metal videoklip!”

.
2024 a Pokolgép számára elsőkörben megújulást tartogatott, hiszen az év elején jelentős változás történt a felállásban. A Kukovecz Gábor, Kleineisel Márk, Pintér Csaba és Z. Kiss Zalán alkotta csapathoz Bánhegyesi Richárd csatlakozott énekesként. Az első nyilvános „próbatétel” a Nem ért engem a világ keretében történt, ami Petőfi Sándor versére építve egyszerre hozta vissza régi idők ma is érvényes szellemiségét és csempészett friss energiákat a zenébe. A track gyorsan a közönség kedvencévé vált, megjelenése óta a koncerteken kitörő lelkesedéssel fogadják.

Az idei év bőven tartogat még újdonságot, ugyanis a közeljövőben egy LP is érkezik majd a Pokolgéptől. A 10 vadiúj dalból álló kiadvány már a címével világossá teszi, hogy a zenekar nem kíván a múltba révedni. A tervek szerint kilenc dalt Bánhegyesi Richárd énekel, míg egyet Kukovecz Gábor ad elő, ezzel is biztosítva a változatosságot és a sokszínűséget. Az album a közkedvelt Metálbombánál egy lépéssel tovább merészkedik, amit Kuko így foglalt össze:

„Úgy gondolom, hogy a Vissza sose nézz zeneileg egy még brutálisabb korong lesz, illetve hangzásvilágában is keményebb lesz. Tele van olyan dolgokkal, amik nem a zenei klisék halmazába tartoznak.”

A zenekar december 30-án egy különleges „hármas” lemezbemutatót ad a Barba Negra színpadán, ahol három különböző album anyagából válogatnak majd. A rajongók számára kihagyhatatlannak ígérkezik az este – a legújabb dalok mellett a Pokolgép legütősebb trackjeire tombolhatnak. A koncert ráadásul nemcsak a zenei élményről szól, hanem a közönséggel való szoros kapcsolat ápolásáról is. Az együttes elkötelezett abban, hogy a rajongók véleményét figyelembe véve alakítsák ki a műsorukat, ezzel is kifejezve köszönetüket:

„Nagyon hálásak vagyunk nekik, hiszen mi nem vagyunk a médiában túl sokat, sőt, szinte semmit – így aki életben tart minket, az a koncertre járó közönség.”

Ez a közvetlen és őszinte kapcsolat teszi a Pokolgépet különlegessé, és emeli ki őket a hazai zeneipar forgatagából. Az Amíg a tűz tombol és a közelgő Vissza sose nézz album pedig ismét bizonyítja, hogy a Pokolgép nem csak egy ikonikus heavy metal banda, hanem egy olyan közösség, ami folyamatosan képes új energiákat mozgósítani, miközben megőrzi eredeti szellemiségét.

nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw