Skip to content

PIT OF SARON – Új előzetes dal karanténvideóval: Everdream

Everdream címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a debreceni Pit Of Saron.

A srácok 2019-ben kezdtek dolgozni a harmadik albumukon, amelyet négy részben mutatnak meg. Az első etap már tavaly nyáron kijött, a következő három dal (Everdream, Joy Rush és Smiley Reapers) pedig április 5-én, vasárnap érkezik majd, ennek előzetese ez a nóta. A videót a jelen helyzetnek megfelelően külön-külön, otthon rögzítették. Ha minden a terveik szerint alakul, akkor már tavasz végén vagy nyár elején érkezik az újabb háromszámos dalcsokor tőlük.


www.facebook.com/PitOfSaron



A Pit Of Saron 2011-ben alakult Debrecenben, a dallamos metalcore/hardcore stílust képviselve. Első nagylemezük 2015-ben jelent meg Oblivion címmel, 11 dallal. 2016-ban ezt követte a második lemez, a The Emptiness, The Rage And Me – 7 dallal. Nemcsak Magyarországon, hanem több országban is játszott már a formáció klubokban, fesztiválokon Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Boszniában, illetve Horvátországban.

PITOFSARON: Kiss Ádám (ének), Bota Ákos (gitár/vokál), Hegyes Gergő (gitár/vokál), Szabó Attila (basszusgitár), Szabó Máté (dobok).



PIT OF SARON – Everdream (előzetes dal, 2020)





PIT OF SARON – 3 dal, a harmadik album első része (2019)




A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw