Skip to content

PHRENIA – Egyedül

Új dallal jelentkezett a Phrenia.

„Zenekarunk fő dalírási nyelve az angol, azonban időről-időre, rendhagyó módon előállunk egy magyar nyelven íródott dallal is. Az “Egyedül” egy hozzánk, az utóbbi időben igazán közel álló témát, az érzelmek mély és őszinte kifejezésre jutását járja körül. A dalt különleges odafigyeléssel készítettük, ügyelve arra, hogy a szövegvilágban megjelenő érzelmek dallamban, és atmoszférában is kifejezésre jussanak.  

Minden ember picit másképp éli meg azt a metaforikus egyedüllétet, amikor úgy érzi már senkire sem számíthat és minden ami igazán fontos volt a számára feledésbe merült. Tudod, amikor küzdesz, hogy megtaláld a saját hangod, de torkodon akadnak a szavak. Amikor a sok ki nem mondott érzelem összegyűlik, és maga alá temet. Ezt a pillanatot szerettük volna megragadni és bemutatni a hallgató közönségünknek az új dalunk által. 

Sebezhetőek és a magunk módján bonyolultak vagyunk, az egész világ ennek a tükörképe, ez bújik meg minden jó és rossz tettünk mögött, és mégis ez az, ami annyira különlegessé, megismételhetetlenné tesz bennünket. 

Nehéz ezeket a gondolatok megosztani, vagy megérteni, de biztosak vagyunk benne, hogy a hallgatók közül már mindenki találkozott ezzel az érzéssel, és valahogy a maga módján diadalmaskodott felette. Mi ezt ezzel a dallal tesszük meg. Az “Egyedül” olyanokról szól, akikben egy világnyi érzelem és tűz van. ”

nka
KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw