Skip to content

PHOENIX RT – Ősszel jön az új album, dalpremier: Nem marad szótlan

Mi kell több?! címmel 2018 decemberében jelent meg a csallóközi Phoenix RT legutóbbi albuma, az őszre várható folytatás második előfutára pedig a szöveges videóval kísért Nem marad szótlan dal, amellyel máris megismerkedhetsz.

„Tavaly decemberben kezdtük el az új lemez felvételeit, akkor három dalt rögzítettünk Érden Varga Zoli közreműködésével. A három közül aq Nincs mit vesztenem januárban meg is jelent. Nagyon örültünk a dal és a klip pozitív fogadtatásának, és most pont annyira vagyunk izgatottak megint, hiszen a Nem marad szótlan merőben más, mint az eddigi Phoenix Rt. dalok, legalábbis szerintünk! (nevet) Ha mindenképpen be kellene skatulyázni, akkor a modern metal kategóriába tennénk… elég zúzósra sikeredett. A mondanivalója is nagyon fontos, talán egy mondatban úgy tudnám összefoglalni, hogy mindig minden esetben ki kell állnunk és harcolnunk kell az igazunkért!”


www.facebook.com/phoenixrt

A szöveges videót Császár Robi és a Tri-Angle készítette Király Győző (WildungPhoto) fotóit felhasználva. Az új szerzemény promózását sem bízta a véletlenre a banda, hiszen a megjelenés előtt megkértek pár ismerőst, barátot, hogy hallgassák meg és véleményezzék egy kisvideóban az új nótát, többek között Dodó (Dorothy), Sidi (Tankcsapda), Késmárki Zsolti (Hooligans), Dul Sanyi (Alvin és a Mókusok), Szénégető Ricsi (Ric$ & Green, HammerWorld magazin, Ric$Cast podcast) és Kalácska Gábor (Rocker Rádió) tesztelte elsőként az új nótát. A videók a zenekar Facebook-, valamint Instagram-oldalán érhetők el.


PHOENIX RT – Nem marad szótlan (szöveges videó a 2020-as album előzeteseként)






A januárban megjelent, a Youtube-on rövid időn belül szép nézettséget elért Nincs mit vesztenem klipet követően, február 8-án elindult a srácok tavaszi turnéja, amely az 5. állomás után március 7-én félbeszakadt a járvány miatt. Bár a koncertek elmaradtak, a trió szinte egy percre sem pihent. Folyamatosan íródtak/íródnak az új dalok a 4. lemezre, s noha a határzár miatt a május elejére tervezett stúdiózást csúsztatni kényszerültek, igyekeztek a rajongókat kiszolgálni ebben a nehéz időszakban is…



PHOENIX RT – Nincs mit vesztenem (a 2020-as album előzeteseként)





…Április 8-án egy kisfilm került fel a Youtube-csatornájukra, amely a februári londoni kiruccanásukat foglalja össze. Londonban az Alvin és a Mókusok vendégeként léptek fel az Underworld klubban. Május elején pedig egy újabb kisfilm, a Ha lehullnak a földre a láncok címet viselő mini karanténkoncert látott napvilágot, melyet az Epix Studio stábjával készített a csallóközi hármasfogat.








A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.






nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw