Kiadó: High Roller Records / Írta: Kánya Ferenc / 6
A Phantom egy speed-thrash metal négyes Mexikóból, Guadalajara városából. Nagyon fiatalok, 2021-ben alakultak, eredetileg csak szabadidős projektként, de a városban annyira élénk a metalélet, hogy úgy döntöttek, komolyabban foglalkoznak ezzel a zenélés dologgal. Az első nagylemezük Handed to Execution címmel 2023-ban jelent meg, ezen – ahogy kell – az összes demós nótájuk megjelent. Ezt a cuccot egy évvel később a Transylvanian Nightmare EP követte, már újabb dalokkal és cseppnyit más megközelítéssel. A bemutatkozó album és az EP egy közös kiadványon az Egyesült Államokban is megjelent tavaly egy kis kiadónál. Az új dalokat már mindenképp nemzetközi vizeken mozgó kiadó gondozásában tervezték megjelentetni – idén februárban sikerült is egy szerződést nyélbe ütni a német High Rollerrel, így április végén a világra szabadulhatott a Tyrants of Wrath.
Az első gondolataim egyike az album első perceit hallva az volt, hogy nicsak-nicsak, az előítéletesség ugye, hogy mexikói thrash-speed, aztán meg olyan epikus power metalos témákkal indul az album, mint amilyeneket a Manilla Road játszott nagyjából mindig, de legszebben a ’90-es évek elején. Az intro után a The Tower of Seth felvezetése is abszolút ezt az időszakot idézi. Hatalmas ötlet és nagyszerű kivitelezés az arab melódiákat hordó gitártémát átúsztatni mariacchi zenébe. Ezen a ponton épp el voltam bűvölve, de a nóta 45. másodpercénél egyszerre csak megérkeztünk a… speed-thrash metalhoz…
Ez az a fajta sötét, kaotikus cucc, amit például a Kreator vagy a Bathory a pályája legelején játszott, megfejelve a Razor nyersességével és sebességmániájával. Oké, technikailag ezt sem csinálják rosszul a latin srácok, meg a kontúrok sem olyan élesek a power metalos részekkel, hogy bármi zavaró legyen. Mondjuk, a műsoridő előrehaladtával ezek a cizellált témák is elkopnak. A legszebb ilyen darabok a Dance of the Spidersben vagy a Lost in the Sandsben hallhatók, kompletten valószínűleg ezek az album legerősebb dalai. A Nimbus meg a legkülönösebb – azt hiszem ez a legkevésbé szélsőséges jelző, amit hirtelen találtam. Ez alapvetően egy behúzott kézifékes, okkult metalos Fear of the Dark utánérzés Peter Steele-szerű énekkel, teljesen koncepción kívüli, azt gondolom. Egyébként a hangulatát tekintve nem volna rossz, de az egyediség abszolút nem tartozik az erősségei közé, szemben a többi nótával.
Azt mondom, adjunk még időt ennek a csapatnak, valószínűleg fognak tudni mit kezdeni vele. Idén ősszel jönnek Európába a brazil Evilcullttal. Ha hozzánk is beesnek, azt hiszem megnézem őket, ez az album viszont nem győzött meg.
–
A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
